Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A lengyel élvonal 10. fordulójában, pénteken a rekordbajnok otthon javíthatja előző körös botlását.


 

 

Piast Gliwice – Śląsk Wrocław

Miközben egy elmaradt meccse még van Waldemar Fornalik legénységének, a most vendégségbe érkező együttes csupán két ponttal van előttük, tehát egy esetleges győzelemmel azonnal előznének ráadásul a vesztett pontok tekintetében akkor igencsak leszakítanák magukról az egyik riválist. Ez nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, mert a két gárda elmúlt három meccséből kettőt is a hazaiak nyertek, bár az is igaz, hogy akkor még nem Ivan Djurdjevic ült a vendég kispadon, akivel egy-egy szép idegenbeli siker is összejött már, így most is legalább a pontszerzésben reménykednek.

 

Legia Warszawa – Miedź Legnica

A rekordbajnok egy hatalmas pofonba szaladt bele az előző körben, aminek okán nem tudta átvenni a vezetést a tabellán, de ha ezúttal sikerülne nyerniük Kosta Runjaic tanítványainak, akkor ideiglenesen biztosan felléphetnek a tabella első helyére a fővárosiak. Ehhez az újoncot kell két vállra fektetni, ahol Wojciech Lobodzinski próbál valamiféle megoldást találni arra, hogy az amúgy is inkonzisztens csapata ne puskázzon el túl sok lehetőséget, mert a jelenlegi öt ponthoz képest lehetne akár a duplája is, ha az utolsó percekben meg van a kellő koncentráció elől vagy épp hátul.

Kapcsolódó cikkek