Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Slavia Praha-Chelsea, csütörtök 21:00

Ez az a párharc, amire valószínűleg mindenki Chelsea-továbbjutást vár, ám ne vegyünk erre mérget. A Slavia Praha idén nagyon együtt van, nemcsak a bajnokságban, de a nemzetközi porondon is az előzetes várakozásokon felül teljesít – főleg hazai környezetben, ahol tétmérkőzésen 2018 augusztusában kaptak ki. A második legrangosabb kupasorozatban legyőzték már a Bordeauxot, a Zenit Szentpétervárt, a Genket, illetve a Sevillát is.

Igaz, ami igaz, hiába veretlen még az otthon az EL-ben a Slavia, igazi topcsapattal még nem találkoztak – hacsak a Sevillát nem soroljuk ide, akiket az előző körben, hosszabbítás után búcsúztattak.

Maurizio Sarri együttese nincs topformában, bár az Európa Ligában szépen menetelnek, legutóbb egy ötössel hintették meg Kádár Tamásékat, a Dinamo Kijevet, idegenben. Az eredmények alapján a londoni kékek nem veszik félvállról az EL-t, ám az olasz mester rendszerint azoknak ad lehetőséget, akik a bajnokságban kevesebb szerephez jutnak. Hétfőn még bajnokit játszottak a West Ham ellen, ahol ugyan egy nyögvenyelős siker összejött, a bajnoki hajrában túl nagy harcban vannak a TOP 4-es pozíciókért ahhoz, hogy a legerősebb kezdőtizeneggyel vágjanak neki ennek a párharcnak. Ezt bizonyítják azok a pletykák is, miszerint Eden Hazard, Gonzalo Higuaín, Hudson-Odoi, Emerson, David Luiz, Jorginho, Loftus-Cheek és Azpilicueta is pihenni fog csütörtökön, így nagy esélyt kaphat a prágai együttes.

Várhatóan a Slavia Praha nem kockáztat majd, túl nagy a tét számukra, a Chelsea „B”-csapata pedig kérdés, hogy mennyire lesz majd motivált és friss.

Tipp: 2,5 gól alatt 1,91

 

Villarreal-Valencia, csütörtök 21:00

Spanyolos derbi következik az EL-negyeddöntőjében. A két klub között a La Ligában hatalmas különbség van: a Valencia az élmezőnyben található, harcban a BL-helyért, míg a Villarreal jelenleg a veszélyzónában vergődik. A szezonban már két alkalommal találkozott egymással a két együttes, az Estadio El Madrigalban 0-0-s döntetlen született, míg a Valencia otthonában 3-0-s hazai siker.

A bajnoki gyötrődés ellenére az EL-ben jól teljesítenek a „sárga tengeralattjárósok”, a „G”-csoportot veretlenül nyerték meg, míg a kieséses szakaszban a Sporting CP-t és a Zenit Szentpétervárt búcsúztatták, ugyancsak veretlenül. Eközben a „denevérek” a BL-ből érkeztek, hogy aztán a Celticen és a Krasznodaron vezessen az utuk a negyeddöntőig.

A hazai csapatnál több a hiányzó, Bruno Soriano, Manu Trigueros és Miguelon biztosan nem lép pályára, a vendégeknél pedig Rubén Sobrino és Carlos Soler hiányzik majd igazoltan.

A legutóbbi négy mérkőzésen, amikor a Villarreal volt a házigazda, kevés gól született, valószínűleg ez most sem lesz másképp.

Tipp: 2,5 gól alatt 1,72

Kapcsolódó cikkek