Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Jó páran benézték Xavi Hernandezt! Többek között én is. Amikor eljött Arábiából sokan úgy gondolták, bő lesz az a Barcás kabát az egyébként kiváló szakira! Elég komoly káoszba csöppent, mikor bevállalta a katalán csapatot, de hát nem volt más választása, és az elnökség is tudta, ő lesz a legjobb! Azt is sejtették, hogy az út piszok rögös lesz, talán még sírás is kialakulhat, viszont muszáj ragaszkodniuk a régi idők hőséhez, az elkötelezett, örökké Barcás férfihez!

Xavi tényleg óriás kavarodásban lépett a kispadhoz, morálisan rozzant csapatot talált, arról meg nem is szabad beszélni, pénzügyileg majdnem kilehelte a lelkét a klub! A szurkolók sem voltak nagyon kíméletesek, támogatott embereit őszinte rimánkodás ellenére kikezdték. Tegyük hozzá teljesen jogosan, mert amit Dembélé, ez a nem túl komplikált arc művelt inkább felháborító, sőt botrányos volt. Marha nagy fizetés, cserébe látványosan betegeskedett, akár mondvacsinált indokkal. Ezzel a pasival kellett valamit kezdeni, mert a tehetsége vitathatatlan, csak a fejében nem jól járt a gondolat.

Az már a klub vezetés nagysága, hogy a brutális pénzügyi hiány ellenére sikerült a Messi távozása után sajgó sebet aránylag olcsón gyógyítani. Akiket hívtak, azok óriás nagy megtiszteltetésnek vették a katalán mez lehetőségét.

Aubameyang amit lehetett, azt elégetett az Arsenalnál, rossz híre miatt kétkedve fogadták az érkezését. Most már ők is nyugodtak. A gaboni, ha érzi a tiszteletet, a támogatást csodára képes. Barcelonában ezt megkapta, ontja is a gólokat. Traoré-t elengedték innen, ám az első szóra vállalta az egyszerűnek cseppet sem mondható küldetést, még úgy is, hogy Angliában zabálták a szurkolók. A Wolves meg kesereghet, hol találnak ilyen brutál erőművet, Speedy Gonzalest, a Premier Liga vadkanját!

Xavi Hernandez a kezdeti nehézség elkeserítő játékán felülemelkedett, már stabilan bírja a szurkolók támogatását. Bizony nem könnyű a Nou Campban élni, az oda kilátogatók a világ legvérszegényebb szurkolói, ha ment a játék hozsannáznak, messiztek, ha meg nem, búgtak, csapkodtak, a culék idegesen hangoskodtak.

Nagyon fontos eleme a planéta labdarúgásának egy jó FC Barcelona, vonzó egység, nélküle kevesebb, szegényebb lenne az összes játszótér! A legendának élnie kell!

Most Xavi Hernandez az éltető erő!

Kapcsolódó cikkek