Labdarúgás

Folytatódik az NB1 – folytatja a Diósgyőr a jó kezdést?

2019. augusztus 09.

Folytatódik az NB1, kezdődik a második forduló. Egyetlen nemzetközi kupában vitézkedő csapatunk, a Ferencváros a múltheti első kör halasztása után most sem lép pályára, de öt mérkőzést így is láthatunk a hétvégén. Az újonc Kaposvár jól mutatkozott be az élvonalban a fehérváriak ellen, most talán még a pontszerzés is sikerülhet Kuttor Attila Mezőkövesdje ellen, akik múlthéten a másik feljutó Zalaegerszeg ellen gyűjtötték be a három pontot. A Diósgyőr pazarul, az Újpest rettenetesen kezdte az új idényt, utóbbinak kötelező lenne elfeledtetniük a felcsútiak elleni múltheti meccset a szurkolóikkal. Vasárnap a Loki és a Kisvárda játszik alföldi-rangadót – a debreceniek meccsét múlthéten halasztották, míg a Kisvárda sikerrel vette az első akadályt. A vérfrissítésen áteső, immár támadófutballt játszó Paks a kissé meggyötört Honvéddal játszik – vajon melyik csapat szerzi meg első pontjait? A Puskás Akadémia remekül vette az első kanyart, de a MOL Fehérvár nagyobb falat az Újpestnél. 

 

Diósgyőr vs. Újpest, szombat 19:30

Remekül kezdte az idényt a tavaly épphogy bennmaradó Diósgyőr. Ugyan sok erősítés nem történt a keretben, a csapat magja együttmaradt, és a Honvéd ellen megmutatták, hogy nemcsak eredményes, de szemre is látványos futballt képesek játszani. Mentálisan is rendben vannak, erről tesz tanubizonyságot, hogy hiába vezetett a Kispest egy büntetővel, fel tudtak állni a padlóról a miskolciak és megfordították a meccset. 

Közben az Újpest kilátástalanul futballozott hazai közönség előtt a Puskás Akadémia ellen, a szurkolók ki is fütyülték őket. Nagy gond lehet a lila-fehéreknél, ha nem tudják rendezni a soraikat, de a legnagyobb kérdés, hogy ki fog gólt lőni. A tavalyi idény egyik legjobbja, Nagy Dániel távozott, Novothny Soma kölcsönben a dél-koreai második vonalban szerepel, Tischler Patrik nincs, Lacina Traorét hónapok óta kergetik, gyakorlatilag Koszta Márk az egyetlen támadó a keretben, nincs más alternatíva. Nehéz helyzetben van Vignjevic mester, elképzelhető, hogy ebben a kiírásban beletörik a bicskája az NB1-be. 

Tipp: 2,5 gólnál kevesebb lesz – 1,87

 

Puskás Akadémia vs. MOL Fehérvár FC, vasárnap 18:00

A Puskás Akadémia remekül kezdte a szezont, NB1-es története során talán most először látszik valamiféle koncepció. Új mesterük, Hornyák Zsolt elkezdett felépíteni egy játékstílust, megszelídítette Ezékiel Henty-t, illetve bátran nyúlik az akadémista fiatalokhoz is. Múlthét legnagyobb húzása az ő nevéhez köthető, berakta a kezdőcsapatba a 17 éves Radics Mártont, aki a meccs egyik legjobbja volt az újpestiek ellen. 

A Vidinél most elvárás, hogy minden csapatot bedaráljanak, miután csúfos és szégyenletes módon kizúgtak az Európa Ligából. Nikolics edző jelezte is, hogy vannak következmények, hat helyen változtatott a Vaduz-meccshez képest a Kaposvár ellen, ráadásul más játékrendszerben is küldte ki csapatát. Úgy tűnik, hogy Scepovics bűnbaknak lett kikiáltva, helyette Futács Márkónak és Armin Hodzicsnak szavazott bizalmat a mester, akik két-két góllal hálálták meg azt. Remekül működött a fehérvári-gépezet, úgy tűnik, hogy most végre támadófocit játszathatnak majd. 

Tipp: Mindkét csapat lő gólt – 1,65