Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Antoine Griezmann átigazolás kálváriája már tavaly nyáron elkezdődött, amikor a gall kiskakas kitalálta, hogy ő bizony dobbant Madridból és meg sem áll a katalán fővárosig. A nagy fellángolást azonban nem követte semmilyen tett, Grizi maradt a fenekén, lehúzott még egy évet Simeone mester csapatánál, ugyanakkor már tavasszal kijelentette, hogy idén nyáron tényleg lelép.

A kivásárlási ára egyébként is lecsökkent 120 millió euróra, 28 évesen pedig már nem igazán lesz más esélye ekkora klubhoz kerülni. Persze, még így is ment a kötél- és idehúzás, főleg a Barcelona részéről, akik nem kapkodták el a szerződtetést, egészen július közepéig tologatták a dolgot.

Ám mostanra már sikerült mindent elintézni, a világbajnok futballista immáron a katalóniai napsütésben sütkérezik, edzésekre jár, ahol Umtitivel és Dembelével remekül elvannak, illetve nyilatkozatokat is ad, amelyben új állomáshelyét dicsőíti. Na meg Lionel Messi klasszisát is az egekig magasztalja, hogy mindenki biztos lehessen benne, ki is az igazi császár a Camp Nouban. A francia csatár a klub televíziójának mesélt.

„Messi a Number One, ha fociról van szó, olyan, mint LeBron James a kosárlabdázóknál. James az NBA legnagyobb sztárja, és a kosárlabda arca, pont, mint Messi a futballban. Elképesztően tehetségesek, ez pedig kiemeli őket a többi játékos közül, különlegesek, 30 évente egy olyan sportoló születik, mint ők.

Remekül fogom magam érezni Barcelonában, a pályán és azon kívül is. Azért jöttem, hogy minden lehetséges módon segítsem a csapatot, és trófeákat nyerjek. Nagyon várom, hogy az új szurkolóim előtt játszhassak. Ismertek, olyan vagyok, aki kiteszi a lelkét a pályára.”

Nem is igazán lesz más választása a gallnak, ha be akar vágódni a fanatikusoknál, hiszen nem igazán támogatták az érkezését…

Pedig vele vált galaktikussá az FC Barcelona!

Kapcsolódó cikkek