Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Wales (1,73) vs. Magyarország (5,00), kedd 20:45

Élet-halál harc, fogalmazhatnánk így is. A legizgalmasabb csoport az E, hiszen a végletekig feszülnek az idegek. A horvátok Szlovákia elleni sikerükkel kvalifikálták magukat a 2020-as Európa-bajnokságra, de az utolsó fordulóban még három csapat is esélyes a másik kvóta megszerzésére, számos forgatókönyv megvalósulhat. Mivel Szlovákia otthon fogadja Azerbajdzsánt, vélhetően csak a győzelem elfogadható mind a wales-i, mind a magyar együttes számára, így mindkét nemzetnek a saját kezében a sorsa. 1973-ban volt utoljára olyan selejtező-sorozat, amikor az utolsó fordulóban a magyar válogatottnak a saját kezében volt a sorsa, hogy kijusson valamelyik világeseményre. Tehát, úgy is fogalmazhatnánk, hogy 46 éve nem látott esély előtt a magyar válogatott. 

Borzasztóan nehéz helyzetben van Marco Rossi csapata, hiszen rengeteg a hiányzó a csapatban. A védelemből nem bevethető Willi Orbán, Korhut Mihály, Kádár Tamás, de a lehetséges pótkerekek közül sem lehet itt Fiola Attila, Paulo Vinícius vagy Tamás Krisztián, így a szombaton debütáló Nagy Zsolt vagy Szalai Attila kaphat kulcsszerepet Cardiffban, ami azt is jelentené, hogy egy soha nem látott védelmi vonalnak kellene megállítani a Daniel James-szel és Gareth Bale-lel felálló walesi rohamokat. A középpályán egy komoly hiányzóval kell számolnia az olasz szakvezetőnek: Kalmár Zsolt súlyos bokatörést szenvedett Uruguay ellen, így ő el sem utazik a csapattal. 

Walesi oldalon nincsenek komoly hiányzók, de az azerbajdzsáni 2-0-ás győzelem után mégis váratlan dolog történt. A szurkolók elővették a csapat legnagyobb sztárját, Gareth Bale-t, és Golf, Madrid című dallal gúnyolni kezdték, utalva arra, hogy a támadónak a hobbija fontosabbnak tűnik, mint a hivatása. Bale nemrég tért vissza sérülés után, de idei szezonjában eddig sem a Real Madridban, sem a válogatottban nem sikerült megnyernie magának a szurkolókat. Ryan Giggs együttese egyébként nincs rossz formában: ezt mutatja az is, hogy legutóbb tőlünk kaptak ki, még júniusban. Azóta Szlovákiából is vittek haza egy pontot, de a horvátok sem tudták őket legyőzni Cardiffban.

A walesiek egyszerűsített, brit-futballt játszanak, rengeteg párharcot vívnak és a két villámgyors szélsőre építik a játékukat. Sokak szerint nekünk fekszik ez a játékstílus, ezt támasztja alá a budapesti meccs is, ahol megérdemelten győztünk egy Pátkai-góllal. Idegenben azonban nem ad okot sok bizalomra a magyar csapat formája, legutóbbi tizenkét meccséből csak Azerbajdzsánt tudta legyőzni. Olyan csapatok ellen maradt alul a Meggypiros az elmúlt két évben, mint Andorra, Luxemburg, Finnország vagy Montenegró, de Fehéroroszország és Észtország ellen is csak egy döntetlenre futotta. Ezek közül a finnek, az észtek és a montenegróiak elleni meccs már Marco Rossi irányítása alatt történtek, de emlékezhetünk, hogy az olasz kapitány leggyengébb meccsét nemrég élte meg Horvátországban. Ezzel szemben Wales hazai pályán az utóbbi két évben legyőzte Ausztriát, Írországot, Szlovákiát és a horvátok sem tudtak hazavinni három pontot. Nagyon nehéz találkozónak ígérkezik, lehetetlen megjósolni, hogy ki fog nyerni. 

Tipp: Mindkét csapat lő gólt – 2,10

Játssz és nyerj akár egymillió forintot!

Kapcsolódó cikkek