Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Szeretném leszögezni, hogy számomra Nagy Ádám az egyik legszimpatikusabb magyar játékos. A megnyilvánulásai, interjúi, a pályán és azon kívül mutatott magatartása példa értékű lehet minden fiatal számára. Nemhiába, Őt helyezi az MLSZ a szurkolóknak készült videókban a középpontba és bizonyára azok a cégek is a hitelességet látják benne, akik a reklámarcuknak választják. De más dolog jó embernek lenni, és más jó futballistának.

Nagy Ádám jó játékos magyar szinten, de a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedő?

Posztja alapján középső középpályást, vagy mélységi irányítót játszik. Az előbbit, inkább a Bologna színeiben játssza, az utóbbit a magyar válogatottban. Nagyon nagy különbség van a hasznosságát tekintve is, amit elsősorban a csapatjáték és a taktikai különbség okoz.

Ádám rendkívül technikás játékos. Fontos megjegyezni a laikusok számára, hogy nem attól technikás valaki, hogy sokat cselez. Szinte mindig megjátszható, ez annak köszönhető, hogy a labdához pozícionálja magát és nem az ellenfél játékosaihoz. A passzpontossága 90% körül van, ami nemzetközi szint. Ebből az ellenfél térfelén is stabilan hozza a 83-85%-ot. Viszont a kulcspasszainak száma 0.6 meccsenként, a kapuralövési átlaga pedig mindössze 0.4. Átlagosan 1.5 labdát szerez, és a párharcainak 51%-át nyeri meg. A fejpárbajokat pedig 27.8%-ban. Nem kifejezetten magas játékos a maga 178 centijével és nem is túl gyors.

Ne felejtsük el, hogy a játék sebességét nem a játékosok sebessége határozza meg, hanem a labdajáratás sebessége. Tehát az a csapat, amelyik gyorsan gondolkodik és technikailag képes megvalósítani a taktikai utasításokat, az fog gyorsan játszani, nem az ahol sok atléta fut. Ezért eredménytelen a fizikum alapú kiválasztási szisztéma.

A Bolognában két komoly riválisa van. A chilei válogatott Erick Pulgar és Milan korábbi játékosa Andrea Poli. Mindketten jobb statisztikákat mutatnak a támadó játékban, mint Nagy Ádám, viszont a labdakihozatalokban nem. A probléma az, hogy a Bologna 4-2-3-1 es hadrendjében fontos szerepet töltenek be a második hullámban a kapu elé érkező középpályások. Poli négy,  Pulgar hat gólt szerzett az elmúlt szezonban, és sokszor veszélyeztették az ellenfél kapuját. Pont abban a nagyon fontos szegmensben múlják felül Ádámot, ami kulcsfontosságú a Bologna taktikájának szempontjából.

Ezzel szemben a magyar válogatottban sokkal mélyebben játszik, mélységi irányító pozícióban. Szokták mondani, hogy ez a láthatatlan poszt, amit a laikusok nem vesznek észre. Ezért hallani sokat az alibi focista jelzőt, az ilyen poszton játszó labdarúgókra. A valóság az, hogy ez az egyik kulcspozíció a játékot tekintve. Az ilyen játékosok feladata a labdakihozatalok segítése és a játék ritmusának az irányítása. Nem túl látványos, de annál hasznosabb pozíció. Elsősorban a rövid passzos játéknál hasznosulnak, ahol a biztos labdatartásra épül a taktika.

Szóval a válogatottban még távolabb van a kaputól, ami miatt igazi ritkaságnak számít, ha az ellenfél kapuja környékén ér labdába.  Fontos megérteni, hogy az Ő szerepe nem a gólszerzés, hanem a játékostársainak kell megteremtenie, a kulcspasszot megelőző játékhelyzetet. Ezt remekül hozza is a válogatottban. Ritkán játszik 10-est, de egy 6-os osztályzatot stabilan hoz, amit sok edző, többek között Marco Rossi is kifejezetten értékel.

Sokan mondják, hogy megbukott Bolognában, ami valahol igaz is, viszont az is igaz, hogy ez nem csak az Ő hibája, hanem nagyban a taktikáé. Persze, lehet köpködni az edzőire, de felesleges. Három szezont tudhat a maga mögött az első kifejezetten erősre sikeredett a második sajnos a mélypont volt a harmadik valamelyest jobban sikerült, de nem tudott alapemberré válni.

Itt az ideje a váltásnak! Semmiképpen nem gondolkoznék a helyében az NB1-ben. Visszaesést és leépülést jelentene neki. AZ NB1-ben évente 5-6 komoly meccset lehet játszani. Szóba jöhet a Serie B egy esetleges kölcsönadás keretein belül, ahol szerintem nem tudna tovább fejlődni. Ha lenne lehetősége, egy olyan klubot találnia a Serie A-ban, ahol mélységi irányítót játszhatna, akkor az lenne a legjobb választás. Ilyen lehet a frissen feljutott Lecce csapata, akik állítólag érdeklődnek is Ádám iránt. Ez több szempontból is jó lépés lehetne. Nem kell új futballkultúrát megszoknia és passzolna az új csapatba is a játéka, valamint azt se feledjük el, hogy Lecce városának a csodálatos dél-olasz hangulatába könnyű beleszeretni. Egy esetleges holland vagy portugál élcsapat pedig maga lenne a tökély.

Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy megválaszoljam a leadben feltett kérdést. Ha nem igazol el egy másik csapatba és ott nem válik alapemberré, valamint nem nyújt kiemelkedő játékot, akkor sajnos csak reménység marad. 24 éves, a következő három év meghatározó lesz a pályafutását tekintve. Ha nem kap erőre és mutatja meg milyen jó képességei vannak, akkor nem lesz belőle klasszis, csak egy közepes focista egy jobb liga bármelyik közép- vagy kis-csapatában.  Őszintém kívánom neki, hogy jól alakuljanak a dolgai!

Kapcsolódó cikkek