Látványosan kerülték Brazzót a kölni meccsen. Korábban az összes nagyfiú szívesen pacsizott a bosnyákkal, lehet, pár emberben már akkor kétely merült fel vele kapcsolatban a játékospolitika, a kommunikáció kérdésében. A pillanatnyi siker még oldotta a hangulatot. Szombaton egy extra kamerával figyelték Hasant. A többi öreg, Uli, Kalle, akik maguk mellé vették, sőt bizalmat szavaztak nekik, csak töppedten ültek, főként amikor a Köln egyenlített. Akkor volt ám nagy vakarózás. Kimérten, zárkózottan viselkedtek.

Távolról nézték, ahogyan Salihamidzic teátrálisan szenvedett, idegállapotba került, szenvedélyesen beszélt a körülötte ülőkhöz, azok persze muszájból válaszoltak. Amúgy a sportigazgató sokkal jobban járt, mint Titán Kahn. Neki kerek-perec megmondták, ne is lássák az utolsó forduló meccsén. Attól tartottak, a korábbi kapus extrém megnyilvánulása még jobban röhögésre készteti Németországot, ha pedig a BVB végez az első helyen, abból lett volna világnagy show.

A Bayern főnökök inkább vállalták Kahn saját otthonában bemutatott érzelmi-tűzhányását, a látványos twitteres kifakadását, mintsem a kölni jelenlétét. Akkor már készen állt minden. Az utolsó, egyébként az első helyről döntő, forduló előtt a két machinátor már tudta, ki vannak rúgva, az már csak utómunka, hogy a 90 percet követően nyilvánosan leléptették őket.

Az FCB első helye most nem annyira téma, azt jól megvackolta a BVB. Erre aztán senki nem gondolt, hogy a Signal Iduna Parkban ünneplésre készülő 80 ezer, a városban kábé 400 ezer ember a fejét fogja a Mainz elleni meccs végén. Ennél nagyobb hazai egyes a Földön nem létezett, aztán a kénköves mennykő becsapott. Haller inkább saját imidzsének építése miatt kérte el a labdát a hetek óta kimagasló formában teljesítő Can-tól, hogy aztán egy renyhe, gyenge tizenegyest fakasszon. Utána már hiába görcsöltek, ezt kellett volna beverni.

Sírás a városban, sírás az öltözőben. Ami ennél is rosszabb, az a vasárnapi ébredés, már ha a dortmundi csapatból valaki is képes volt behunyt szemmel feldolgozni ezt a lúzerséget. Az elmúlt években ilyen közel még soha nem álltak a sikerhez, minimális kellett volna a régóta várt boldogsághoz.

Nincs aranyuk, de legalább megbuktatták Kahnt és Salihamidzicot. Ami azért ebben a formában nem igaz…