Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Valladolid–Celta Vigo, vasárnap 12:00

Vérbeli kiesési rangadóra kerül az asztalra a vasárnapi ebéd mellé, csak ezt a José Zorrilla arénában szolgálják fel a helyi Valladolid és vendégségbe érkező Celta Vigo tálalásában. A találkozó igazi sava-borsát az adja, hogy a két együttest mindössze egy pontocska választja el egymástól, mégpedig a hazaiak javára.

De ha azt mondjuk, hogy a két gárdának finoman szólva sem megy mostanság, még keveset is állítunk. A hazaiak tavaly december 9-én, a vendégek pedig egy nappal korábban, 8-án nyertek utoljára mérkőzést. Érdekesség, hogy mindketten vendégként voltak sikeresek, a kasztíliaiak a Real Sociedad (1-2), a galíciaiak pedig a Villarreal kárára (2-3).

Hazai pályán nem megy Sergi González játékosainak, hiszen kilenc meccsen csak kétszer sikerült otthon tartaniuk a pontokat, mégpedig a Huesca és a Levante ellenében. Döntetlent is régen látott már a hazai közönség, utoljára még november 10-én, az Eibarral szemben egy kifejezetten paprikás mérkőzésen. Plusz ha azt vesszük, hogy a baszkok jó húsz percet emberhátrányban voltak kénytelenek játszani, akkor ezt is inkább a negatív kicsengésű meccsek között említhetjük.

Az Égszínkék sem lehetnek különösebben büszkék arra, amit eddig vendégségben bemutattak. A Celta is csak kétszer diadalmaskodott a Balídostól távol, amellett még kétszer szerzett pontot. De egy olyan csapattól, amely Iago Aspast, Pione Sistót és Maxi Gómezt a csatársorában tudhatja, ez bizony eléggé kevésnek tűnik. Mindezt figyelembe véve a vasárnapi összecsapásra pont a nagy tét nyomhatja rá a bélyegét, de benne van a pakliban, hogy a papíron erősebb vigóiak megemberelik magukat és megnyerik a mérkőzést.

Tipp: Dupla esély X2 1.60

 

Girona–Barcelona, vasárnap 16:15

Gólgazdag meccseket játszik mostanság a Girona, csak az ő szempontjukból nem egészen úgy, ahogy szeretnék. A bajnokságban legutóbb Sevillában kaptak ki a Real Betistől (3-2) és egészen 2018. november 25-ig kell visszapörgetni a naptárt, hogy megtaláljuk mikor győztek utoljára a piros-fehérek a pontvadászatban. Mivel az alapjában dicséretes támadójáték hektikus védekezéssel jár, így a gárda szépen lassan, de annál biztosabban csúszik egyre hátrább a tabellán. A kupában is szép számmal lőtték a gólokat, de kapták is azokat. Ebből az Atlético Madriddal szemben még jól jöttek ki idegenben (3-3) de a másik madridi gigász, a Real ellen már nem annyira (4-2).

Visszatérve a bajnokságra, ott külön sarkalatos pontja Eusebio Sacristán együttesének az otthoni játék, ugyanis a Montiliviben csapnivaló az eddigi mérleg. Pere Ponsék 10 hazai bajnokijukból csak kettőt tudtak megnyerni, viszont a remiket annál jobban szeretik, amit bizonyít, hogy sorozatban négyszer is ikszeltek aktuális vendégükkel (Leganés 0-0, Atlético Madrid 1-1, Getafe 1-1, Alavés 1-1). Most viszont a katalán rangadón alighanem beérnék az egy ponttal a hazaiak, de a védekezésüket elnézve ez inkább a vágyálom kategória.

Érdekes összeállításban futott ki a hétközi Copa del Rey összecsapásra a címvédő Barcelona. Ennek meg is lett az eredménye, illetve az eredménytelensége: Suárez és Messi nélkül, de már Boatenggel a fedélzeten kapott ki habkönnyen a Ramón Sánchez Pizjuánban a gárda (2-0) amellyel önmaga számára tette nehézzé – de azért nem megoldhatatlanná – a visszavágót. Ha pedig már Boatengnél járunk, a ghánai-német forrófejű támadó-középpályás leigazolása egyelőre kész rejtély, noha kétségkívül szerepelt a Milanban és a Schalkéban, sőt, első spanyolországi állomáshelyén, a Las Palmasban jó meccseket játszott, de a közvélekedés mégis az, hogy nem igazán Barca szintű játékos. Egy másik új igazolás, az Ajaxtól méregdrágán szerződtetett holland csodagyerek Frenkie de Jong viszont egyértelműen az lehet a jövőben, bár ő csak nyártól csatlakozik a kerethez.

Valverde vezetőedző viszont aligha esik abba a hibába a katalán derbin, hogy kihagyja a legnagyobb sztárjait, noha még az ő hiányukban is kötelező a győzelem a gránátvörös-kékeknek. Dembelé sérülés miatt viszont biztos lemarad az összecsapásról, őt Malcolm helyettesítheti. A forma mindenesetre jó: legutóbbi öt vendégfellépése során négy győzelmet és egy vállalható döntetlent (Atlético Madrid 1-1) tud felmutatni a társaság, imponáló 15-4-es gólkülönbséggel. A bajnokságban a címvédő előnye kifejezetten kényelmes, az Atlético előtt öt, a Real előtt pedig tíz ponttal vezet immár és aligha a mostani lesz az a forduló, amikor pontot fog veszíteni.

Tipp: Barcelona -2 (ázsiai) 2.70

 

Espanyol–R. Madrid, vasárnap 20:45

Kezdeti jó szereplés után visszasüllyedni látszik a korábbi évek szürkeségébe az Espanyol. A kék-fehérek, legutóbbi meccseiken egy soványka győzelem (Leganés 1-0) mellett négy vereséget számlálnak és ezzel immár csak 13. helyen állomásoznak jelenleg a tabellán, mindössze négy pontnyira kiesőzónától. Ami a legnagyobb probléma mostanság, az a krónikus góltalanság, hiszen az említett öt utolsó összecsapásuk során csak négyszer találta be Sergio Garciáék és összesen is csak 21 gólnál tartanak.

Viszont hazai pályán összességében még jól megy a játék, amit 6-0-3-as mérlegük is alátámaszt, csakhogy a három vereséget sorozatban az elmúlt hónapban szenvedték el a katalóniai spanyolok. Ráadásul ezek közül kettő különösen fájhatott Rubi mester legénységének, mivel a két katalán rivális a Barca (0-4) és a Girona (1-3) is ellátta a bajukat. A Leganés után ismét madridi alakulat érkezik hozzájuk, de ezúttal se mondhatjuk, hogy a hazaiak lesznek a találkozó esélyesei.

Még úgy se, hogy a vendégségbe érkező Madrid finoman szólva is hektikus időszakot tudhat maga mögött. Santiago Solari vezetőedző lassan már a fél csapattal haragba kerül – Isco állítólag a maradását is Solari távozásához köti – Marcelo pedig már fordulók óta nem kap lehetőséget állítólagos túlsúlya miatt. Viszont egyre inkább bejátssza magát a kezdőbe a Vinícius Junior, Reguilon, Ceballos hármas, amely katalizálhatja újabb veteránok távozási szándékát.

A sérüléslista továbbra is tekintélyes, Asensio, Bale, Mariano Diaz, Toni Kroos, Llorente már egy jó ideje maródi, és Benzema is kézcsont-repedéssel vállalja manapság a játékot. Mindezt figyelembe véve akár még bravúrosnak is mondható a Real mostani szereplése, de ugyanakkor játékban és elképzelésekben a mostani csapat egyelőre fényévekre van korábbi önmagához képest. A bajnoki cím elérése egyáltalán nem tűnik reálisnak, a BL-ben is nagyon kicsi az esély arra, hogy a Királyiak negyedszer is odaérjenek a döntőbe. Egy Copa del Rey győzelem talán megmenthetné valamennyire a szezont, de még ott is el kell jutni a fináléig. Nagy kérdés, hogy nyáron milyen átalakításokon megy át a csapat, csakhogy Madrid északi részén egy dolog hiányzott mindig is: a türelem.

Tipp: Vendégcsapat nyer egy félidőt 1.34

Kapcsolódó cikkek