Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A Szuperliga okozta médiavihar közepette is nagy port kavart José Mourinho Április 19-i menesztése. A csapat kiábrándító hetedik helye a bajnokságban és csupán két győzelme nyolc tétmérkőzésen elég volt ahhoz, hogy mindössze tizenhét hónappal kinevezése után megváljanak a portugál szakembertől. Húsz év után először így a Tottenham lett az első olyan csapat, amivel Mourinho nem tudott semmilyen sorozatot megnyerni.

Átmenetileg a korábbi Spurs középpályás Ryan Mason vezeti a csapatot és múlt hétvégén, a Carabao Cup elődöntőjében, 1-0-ás vereséget szenvedtek a Manchester City ellen. A huszonkilenc éves szakemberrel azonban nem számolnak hosszútávon. A klubelnök Daniel Levy kedvenc jelöltje – Julian Nagelsmann – pedig a Bayern Münchent választotta, ezért összeállítottunk a lehetséges jelöltek listáját.

Maurizio Sarri – 8,00

Bár a Napolival pár éve nagyon sikeres és látványos futballt játszó Maurizio Sarri renoméja az utóbbi években kissé megkopott, tagadhatatlan, hogy stílusa remekül illene a Tottenhamhez.

Noha a Chelseanél sosem sikerült maga mögé állítania a szurkolókat, mégis az első – és egyetlen – évében a 62 éves szakember egy nagyon tisztességes harmadik helyet ért el a bajnokságban és megnyerte az Európa Ligát. Ennek ellenére elküldték és az őt követő Frank Lampard a nagyon sikeres játékoskarrierje után ugyan rendkívül népszerű volt a szurkolók körében, mégsem tudta megismételni Sarri sikereit a csapattal, és a második szezonja derekán leváltották.

Sarri útja a Juventushoz vezetett, ahol rögtön Serie A-t nyert, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megtartsa állását és az augusztusi Bajnokok Ligája-kiesés után rögtön menesztették. Hasonlóan a Chelseahez, itt is egy klublegenda, Andrea Pirlo váltotta. De nagyon úgy tűnik, hogy idén a Juventus – a 2010/11-es szezon után először – nem nyeri meg az olasz bajnokságot.

Igaz, ami igaz, a Napolival bemutatott briliáns játékot és elért eredményeket egyetlen későbbi csapatával sem sikerült megismételnie, de Sarri gyors passzokra és támadó szellemű játékra épülő rendszere nagyon jól ellensúlyozná a Londonban – az utóbbi másfél évben – megszokott Mourinho-féle védekező felfogást.

Erik Ten Hag – 10,00

Erik Ten Hag, aki az Ajax két évvel ezelőtti csodálatos BL meneteléséért felelős, lenne a leg ambiciózusabb és előretekintőbb választás a Tottenham kispadjára. Az 51 éves szakember következetes munkája eredményeként az Ajax ismét felülhetett a holland futball trónjára. A 2018/19-es bajnoki szezon után idén is tizenkét ponttal vezetik a tabellát a PSV Eindhoven előtt.

Ezeket a sikereket ráadásul az Ajax hagyományait tiszteletben tartva – nagyban támaszkodva a csapat fiatal tehetségeire – érte el. Frenkie De Jong, Matthijs De Ligt és Donnie van de Beek csak három név a sok közül, akik Ten Hag munkája révén kerültek a felnőtt keretbe, majd európai topcsapatokhoz igazoltak összesen több mint kétszáz millió font értékben. Idei felfedezettje Ryan Gravenberch, aki rendkívül fiatalon is meghatározó tagja lett Ten Hag csapatának.

A fiatal játékosok mellett az olyan veteránokból is kihozza a maximumot, mint Dusan Tadic, Daley Blind és Davy Klaassen, ezt a felbecsülhetetlen értékű kombinációt pedig tárt karokkal fogadnák Londonban.

Brendan Rodgers – 4,50

A hírek szerint Brendan Rodgers-t egyáltalán nem érdekli a munka, inkább folytatná jelenlegi projektjét a bajnokság harmadik helyén álló és májusban FA Kupa döntőt játszó Leicester Citynél.

De ha valami csoda folytán mégis rá lehetne beszélni a váltásra – a korábban a Liverpoolt és a Swansea Cityt is irányító – szakembert, keresve se találna jobb jelöltet nála a Tottenham. Rodgers bizonyítottan nagyszerű taktikus, látványos futballt játszat csapataival. Továbbá remekül kezeli a játékosait és sok energiát fektet a fiatal tehetségek csapatba építésére is.

Bárki is veszi át a Tottenham irányítását egy nagyon bonyolult feladattal kell szembenéznie, egy sztárokkal teli öltözőt kell a maga oldalára állítani és újra formába lendíteni. Az biztos, hogy kevés, a feladathoz Brendan Rodgersnél jobban illő szakember van a Tottenham radarján.

Eddie Howe – 3,50

Ha a Tottenham három évvel ezelőtt keresett volna a kispadra valakit, egészen biztos, hogy Eddie Howe kapta volna az állást. Daniel Levy köztudottan kedveli Howe-t és valószínű, hogy személyes kívánságlistáján is előkelő helyen szerepel.

A 43 éves szakemberre akkor figyelt fel a világ, amikor a Bournemouth csapatát az angol harmadosztályból egészen az első osztályig repítette. Nem csak eredményes volt a csapat, de tetszetős futballt is játszottak és sikerült megszilárdítania az együttes helyét a Premier League alsóházában. Eddie Howe és a Bournemouth egy rendkívül ritka és szenzációs sikertörténet volt.

Ugyanakkor a sikertelen drága igazolásai és a védelmi hiányosságok, melyek végül a Bournemouth tavalyi kieséséhez vezettek, fekete pontok lehetnek az egyébként makulátlan önéletrajzában.

Rafa Benítez – 10,00

Azt leszögezhetjük, hogy Rafa Benítez nem roppanna össze a nyomás alatt egy Tottenham méretű csapat kispadján.

A korábban a Liverpool és a Chelsea együtteseit is irányító spanyol menedzser eredményei önmagukért beszélnek, Bajnokok Ligáját, Európa Ligát és spanyol bajnokságot is nyert csapataival. Legutóbbi figyelemre méltó teljesítménye Newcastle United Premier Leaguebe való visszajuttatása volt, a csapat tulajdonosa, Mike Ashley, nagyon konzervatív igazoláspolitikája ellenére.

Ugyanakkor a Tottenham-szurkolók aggódhatnak is, mivel Benítez szintén egy defenzív felfogású edző.

A nagyon szervezett védelem sokszor a látványos játék kárára megy és tizenhét hónap Mourinho-féle „parkold le a buszt” stílusú játék után nem biztos, hogy a spanyol szakember lenne a legjobb választás.

Kapcsolódó cikkek