Egyéb LabdarúgásLabdarúgás

Közlekedj okosan!

2022. szeptember 26.

Oh, nagyon szépen, csupa nagybetűvel ömlik a tulajdonképpen jogos dicsőség a címlapokról. A másik nagy témakör, a csatárnak most gyászmenet legyen a méltó búcsúztatása vagy azzal a csodás sarkalással egy örömteli körmenet a végső szcéna! A Nemzetek Ligája sorsolásnál bővel lesajnált magyar válogatott hátát nézi Európa egyik pokoli erős csoportjának három lógó orrú tagja. Mert persze az elején egyből a magyar csapat került a legaljára, a végén meg úgy fest az edzőbuktató első lépcsőjét Rossi kapitány faragta. Olasz, német, angol kesergés, magyar dicsfény! Amazok mondhatnák, hogy a vb-re készülnek, viszont ebből éppen semmi nem látszik, másfél hónap múlva meg kilövés Katarban.

Azért itthon a nagy csillogás mögött a hétköznap javában zajlik, még ha az vasárnapra is esik. Például egy erősnek kikiáltott NB3-as pesti rangadó, BKV Előre-BVSC-Zugló. Két Flórián, egy Urbán meg egy Albert, utóbbiról kevesen ismerik, hogy Ferenc is. Az MLSZ jegyzőkönyve szerint.

A mérkőzés helyszíne a néhai Knopp Imre, manapság Sport utca. A stadionban simán lehet időutazni, a fa tetejű lelátó gondosan ápolt, láthatóan nem mai alkotás, viszont nagyon szépen állja az idő tempóját, víz sehol be nem folyik.

A belépésnél két tény: a sör korrektül utazik a pohárban, majdnem annyit töltöttek bele, mint Angliában. A szotyi viszont maga a köpedelem, pirítatlan napraforgómag, égetően paprikásra ízesített tökmag, 200 Ft egy kis pohárral.

Az újonc nézők sokan keresték az Előre meghajtóját, Busai Attilát, hát sehol a sok helyen megfordult ember. A mérkőzésen érződött, a legfontosabb az óra meg ne álljon, a nagyválogatottak csatározása mögött senki nem kívánta ezt a meccset, ráadásul kellemetlen áztató esőpermetben. Ennek bizonyítéka, egy szurkoló az első félidőben három korsó sörrel fordult, az utolsónál kicsit bizonytalanul kapaszkodva a korlátba. A többiek azt kiabálták: „Peti, Előre!” Hát persze! BKV! Előre!

Az első részben a BVSC jobb oldala kissé gyengélkedett, különben általános tocsogás, pontatlanság! A nép megismerhette a BKV Patrick Schickjét. A cseh válogatotthoz hasonlóan magas Gyurkó Mátét! Különben jó játékos, viszont a BVSC uralta a menetet, három ordas nagy helyzet kimaradt, a hazai szurkerek a rossz becsúszások után azt kiabálták az ellenfélre: „ivargyerek”! Meg azt is: „ájjá elé, legyen meg, dehova, forgasd meg”. Egészen különös tapasztalat: Urbán Flórián csak emberei gólja után lépett ki a kispadról, addig hangját sem hallotta senki!

Jakab János, a Budafok mecénása is kilátogatott, talán megfigyeli a jövő évi meccshelyszínt. Kisteleki István BVSC-vezető a Sky Boxban, Szekeres Tamással, Lipcsei Péterrel, mellettük vagy 30 fős hangos, elégedett vendégszurkoló. Nyert a BVSC egy góllal, Urbán Flórián a 90 perc után elküldte poroszkálni embereit.

Talán maradt bennük annyi…