Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

 

Az utolsó játéknapon három együttes helye már biztos volt, de a Sporting Gijón és a Rayo Vallecano közt egyetlen pont volt csupán a különbség, viszont miután mindkét gárda vereséggel zárta a maga összecsapását, így az egy pontos előnyben lévő madridiak örülhettek a hatodik helynek és a vele járó lehetőségnek.

 

Girona FC – UD Almería

Ahogy az előző szezon rájátszásában, úgy idén is összecsaphatnak a felek, amely párosítás már kezd egy klasszikus rivalizálássá előlépni annak ellenére, hogy nincs közel egymáshoz a két város. Az ötödik helyen végző Girona abban bízhat, hogy a szezon végén elképesztően elkapta a fonalat odahaza és ennek is köszönhetően vannak itt. Ha sikerülne odahaza egy jó eredményt kiharcolna, az sokat segíthet, bár az andalúzok nyerni tudtak márciusban idegenben, de akkor egy piros lap nehezítette a hazaiak dolgát. Az Almería idegenben a második legjobb mérleggel rendelkezik, csupán hárommal szereztek kevesebb pontot az otthonuktól távol, mint a megszokott környezetben, ami egyértelműen favorittá emeli őket a párharcot illetően.

 

 

Rayo Vallecano – Leganés

A másik ágon egy madridi városi derbire kerül sor, ahol az éppen csak becsusszanó „vörös szárnyak” az esélytelenek nyugalmával vághatnak neki a párharcnak, mert a bronzérmes „uborkások” a tavalyi élvonalból való kiesés után még mindig úgy vannak kezelve, mint egy első osztályú együttes, ez pedig azt is jelenti, hogy ők a feljutás elsőszámú esélyesei. A szezon során a mostani felállásban egy pontosztozkodásra futotta a két gárda erejéből, viszont mikor a Leganés volt a házigazda, akkor egy góllal jobbnak bizonyult, mit a városi riválisa. A hazaiak abban bízhatnak, hogy az otthonuktól távol nem valami veretes uborkások ellen, kellő előnyt tudnak kiharcolni, mert a visszavágón a liga legjobb hazai pályás mutatójával rendelkező csapat otthonába mennek.

 

A visszavágókat három nappal az első mérkőzés után rendezik.

Kapcsolódó cikkek