Egyéb LabdarúgásLabdarúgás

League One: Idegenbeli meccset pótol a két bajnokaspiráns

2023. március 21.

Az angol harmadosztályban két pótlást rendeznek kedden, melyeken a tabella első két helyezettje lesz érdekelt az otthonától távol.


 

 

Accrington Stanley – Plymouth Argyle

Nem elég, hogy a vonal alatt várhatja az elmaradt mérkőzést John Coleman alakulata, ráadásul az előző négy összecsapásuk során egyetlen pontot szereztek mindössze. Ezzel szemben a vendégségbe érkező Steven Schumacher együttese egész jó formában van, ám az előző két idegenbeli találkozóján betlizett és így már lépéshátrányban van a bajnoki címért folyó küzdelmet illetően. Mindkét félnek kiemelten fontos lenne, hogy a The Wham Stadium publikuma előtt rendezett küzdelem végén zsebre tehesse a három pontot, mert egy hazai siker esetén kiléphetnének a kiesőzónából, míg a vendégek győzelme az automatikus feljutáshoz vinné közelebb őket.

 

Barnsley FC – Sheffield Wednesday

A hosszú szériában lévő együttesek rangadóját rendezik az Oakwell Stadium közönsége előtt, hiszen a 11 mérkőzés óta veretlen Michael Duff fiai a listavezetővel néznek farkasszemet, akik legutóbb október elején veszítettek a bajnokságban. A hazaiaknak a rájátszás bebiztosítása lehet a célja, mert a második hely már elég messzinek tűnik, miközben Darren Moore legénysége úgy érkezik meg a riválishoz vendégségbe, hogy egy pont az előnyük az üldözővel szemben, de két meccsel kevesebbjük van, így nekik a hétvége után egy újabb döntetlen is beleférhet. Októberben a pirosmezesek idegenben is nyerték és a három sheffieldi vereség egyikét ők hozták össze, így most odahaza is szívesen megtartanák maguknak a három pontot.