Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A francia másodosztály utolsó őszi fordulója éppen a szezon feléhez fogja eljuttatni a csapatokat.


 

Paris FC – Amiens

Lassan indult be a dolog Thierry Laurey nyári kinevezését követően, de jelenleg a legjobb formában lévő együttes a fővárosiaké, akik zsinórban hét meccset nyertek. A hétvégén félbeszakadt kupatalálkozó kérdéses milyen helyzetet eredményez, de a Stade Charléty közönsége előtt ezúttal is favoritként léphetnek pályára. A vendégségbe érkező „unikornisok” szintén a nyáron cseréltek edzőt, ám Philippe Hinschberger nem tud olyan mértékű hatást gyakorolni csapatára, mint várták tőle. A meccseik felét döntetlenre kihozó vendégek idegenbeli mutatója igen szegényes, bár igaz, hogy a pontosztozkodásra az otthonuktól távol is alkalmasnak tűnnek.

 

Auxerre – Le Havre

A forduló rangadójának a Stade de l’Abbé-Deschamps ad otthont, ahol a tabella harmadik helyén álló Jean-Marc Furlan irányította hazaiak próbálnak meg egy újabb közvetlen riválist maguk mögött tartani. A „diplomaták” hazai környezetben igen szép eredménysorral rendelkeznek, hiszen csak egyszer kaptak ki, bár azt a három döntetlent is sajnálhatják, mert mindegyik esetben jobbak voltak, mint ellenfeleik. A vendégségbe érkező Paul Le Guen tanítványok idegenben egész biztatóan szerepelnek, bár az is igaz, hogy a legutóbbi fordulóban odahaza kaptak és csúsztak ki a playoff mezőnyéből, így most az otthonuktól távol kellene javítani, ami nem lehetetlen, hiszen csak egy vereségük van, bár a döntetlenek mennek a legjobban nekik.

 

Sochaux – Valenciennes

A két nem francia vezetőedző közül az egyik Omar Daf, aki egykoron tizenkét évig szolgálta az „oroszlánokat” most pedig a kispadon ülve szeretné sikeressé tenni csapatát. A szenegáli trénerrel főleg odahaza, a Stade Auguste Bonal fanatikusai előtt tudnak jó teljesítményt nyújtani, bár a gólokkal adósak némileg, de a főleg védekezésre építő mesterrel ez aligha meglepő. Most tovább javíthatják a mérlegüket és akár a tabellán is előre léphetnek az utolsó rájátszást jelentő ötödik helyről, hiszen a kiesés elleni harcban érdekelt „hattyúk” érkeznek vendégségbe hozzájuk. Olivier Guégan november elején vette át a csapatot és egyelőre vele sem tudnak szignifikáns javulást felmutatni, de a négy meccsen elért öt pont összességében nem is rossz a korábbiakhoz képest.

 

Nîmes Olympique – Toulouse

Elképesztően kiszámíthatatlan az idei szezon során Pascal Plancque legénysége, akik ugyan megnyerték a legutóbbi két hazai meccsüket, de ezzel csak azt érték el, hogy egy éppen csak elfogadható mérlegük legyen a Stade des Costières-ben. Az inkonzisztens produktum a tabella középmezőnyébe sorolja őket, ami a remélt rájátszás helyektől kellőképpen messze tartja a csapatot. Ezzel szemben Philippe Montanier fiai egyértelműen a bajnoki címet célozták meg és a liga legjobb támadósorával ez nem is tűnik lehetetlennek, bár a december eddig nem a terveik szerint alakult. Két meccsen egy pont az utóbbi időben, amivel elbukták az előnyüket, sőt az első pozíciót is, így most muszáj lenn javítaniuk.

 

AC Ajaccio – Grenoble

Listavezetővé lett az előző fordulóban Olivier Pantaloni együttese, akik akkor idegenben tudtak rangadót nyerni, most viszont hazai pályán egy papíron könnyebb összecsapás vár a „szigetlakókra”, hiszen a vendégségbe érkező Maurizio Jacobacci irányította kék-fehérek zsinórban háromszor szenvedtek vereséget. A Stade François Coty közönsége előtt a legjobb mérleggel bírnak a ligában a hazaiak, erre pedig alapvetően lehet alapozni, főleg akkor, ha a vendégek a leggyengébb mutatóval bírnak idegenben, hiszen csak öt pontra futotta eddig az erejükből.

Kapcsolódó cikkek