Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Espanyol–Valencia, vasárnap 16:15

Január 27. óta veretlen az Espanyol, amely legutóbb Bilbaóból vitt haza pontot (1-1). Így a katalóniai spanyolok továbbra is masszív tagjai a középmezőnynek, hat pontra az európai kupaporondtól és nyolc egységnyire a kiesőzónától. Ezzel együtt valamennyivel mégiscsak jobban teljesít a gárda, mint a lélektelen Quique Sánchez-Flores korszakban, amikor szinte változatlan összeállításban folyamatosan a vörös vonal közelében ingáztak a kék-fehérek.

Az RCDE stadionban különösen jó játékot szoktak felmutatni Rubi mester fiai, amit az a tény is mutat, hogy 13 itteni meccsükből 8-at is meg tudtak nyerni. Utoljára a Real tudta begyűjteni a pontokat (2-4), a Királyiakon kívül ez csak a címvédő – és városi rivális– Barcelonának (0-4) a Gironának (1-3) és a Betisnek (1-3) jött össze. Legutóbb a Valladolidot sikerült térdre kényszeríteni Graneróéknak (3-1) és a mostani ellenfél Sevilla formáját figyelembe véve szép reményekre jogosítja fel a hazaiakat a vasárnapi mérkőzés is.

Ugyan legutóbb gólzáporos meccsen az andalúzok meg tudták verni a Real Sociedadot (5-2), de ez sem mentette meg Pablo Machín állását. A nyáron a Gironától érkezett tréner jól indult, de „hála” az utóbbi idők sikertelenségének a piros-fehérek egyre távolabb kerülnek a vágyott Bajnokok Ligája szerepléstől. A kispadra az örökös beugrónak számító Joaquín Caparrós ült le, aki legutóbb pont egy éve is kénytelen volt átvenni a hatalmat a Ramón Sánchez Pizjuánban.

Más kérdés, hogy még egy olyan veteránnak is nehéz feladat összekapni a morálisan eléggé mélyponton lévő társaságot, mint az utrerai születésű 63 éves mesternek. Ráadásul, amit igencsak rendbe kéne tenni az az idegenbeli mérleg, Nolitoék ugyanis zsinórban öt vereségnél járnak Sevillától távol, összesen pedig csak háromszor sikerült diadalmaskodniuk vendégségben. Ami az utóbbi idők kudarcait igencsak kínossá teszi, hogy az andalúzok három kiesőjelölttől is kikaptak, mégpedig a Celtától (1-0), a Villarrealtól (3-0) és a Huescától (2-1) egyaránt. Amennyiben ez a sorozat nem szakad meg, úgy biztos, hogy nem sikerül a sevillaiaknak jövőre bejutnia a Bajnokok Ligájába.

Tipp: Hazai, és mindkét csapat gólt szerez 4.50

 

Valencia–Getafe, vasárnap 18:30

Egyre inkább összeszedi magát a Valencia a nehéz szezonkezdet után és immár az Európa Liga indulást érő helyeket ostromolja. Parejóék legutóbb remek meccsen verték idegenben a Gironát (2-3), a Mestallában pedig az Athletic Bilbaót kényszerítették térdre (2-0). Ezek a sikerek már csak azért is meglepőek, mert továbbra is az El Che a Liga döntetlenkirálya 15 remivel. Ugyan a hárompontos rendszerben összességében ezek még nem érnének sokat, de a körbeveréseknek hála lehetnek ott szorosan a Denevérek a Sevilla sarkában.

A Mestallában is a döntetlenek dominálnak elsősorban, itt 9-szer végeztek eldöntetlenül a Turia-partiak aktuális vendégükkel, míg győzniük négyszer sikerült egy vereség mellett. Utóbbi kissé meglepő volt, miután a Girona húzta be a három pontot (0-1). Ami különösen jól működik hazai pályán, az a védelem: 14 meccs során csak 8-szor kapitulált a Roncaglia által vezérelt hátsó alakzat. A hátvédsor hatékonyságára most is nagy szükség lesz, hiszen csúcsformában lévő gárda látogat a Földközi-tenger partjára.

Amikor pedig csúcsformában lévőt mondunk, az egyáltalán nem túlzás. Története során nem járt még ilyen magasan a kis madridi klub, igaz, két Király-kupa döntőt már elbukott a gárda. Visszatérve az idei évre, megállapítható, hogy José Bordalás mester valóságos csodát tett a Kékekkel, akik január 26. óta veretlenek és immár négy pontos fórban vannak az Alavésszel szemben.

Vendégségben sem szokott megijedni a Getafe, eddig négy győzelem mellett nyolc döntetlent tudnak felmutatni és mindössze csak kétszer húzták a rövidebbet. Legutóbb igen jelentős skalpot is be tudtak gyűjteni David Soriáék, amikor a Benito Villamarínban győzték le a Betist (1-2). Utoljára vendégként a Wanda Metropolitanoban húzták a rövidebbet a kismadridi rangadón (2-0), most azonban paradox módon ők lesznek az esélyesek Valenciában.

Tipp: Vendégcsapat nyer legalább egy félidőt 2.70

 

Villarreal–Rayo Vallecano, vasárnap 18:30

Felgyulladt a kicsi fény a Villarreal háza táján is, azok után, hogy a Sárga Tengeralattjáró sikerrel megtorpedózta legutóbbi portyáján a Levantét (0-2). Ezzel a sikerrel persze nem múlt el a veszély, de az is tény, hogy a csapat hosszabb idő után kikerült a kiesőzónából. Persze ez is relatív siker és mondhatnánk, hogy egy ilyen klub esetében ez a legnagyobb minimum. Csakhogy ebben az idényben eddig nem sok sikert élhettek át a castellóniak és pontosan ezért idén aligha lehet más cél az El Cerámica környékén, hogy az alaposan kilyuggatott Tengeralattjáró valahogy befusson jelentős nyári javításra a biztonságos bennmaradást jelentő kikötőbe.

Otthon is javulnia kellene a sárga-kékeknek, az eddig begyűjtött két győzelem ugyanis édeskevés. Bár tény, hogy olyan eredmények, mint a Sevilla legázolása (3-0) dicséretes, azóta viszont az Alavésbe beletört a hazaiak bicskája (1-2). Ám azt se felejtsük, hogy az Európa Ligában továbbra is talpon van a gárda és a legjobb nyolc között spanyol, sőt, tartományi rangadót vív majd a Valenciával. Hogy esély legyen a sikerre, ahhoz nagy szükség van Bacca góljaira is, a kolumbiai legutóbb a Zenit ellen szerzett győztes találatot (2-1).

Ellentétben a Villareallal, a Rayo továbbra is kieső helyen vesztegel, de a Darazsak helyzete sem reménytelen, hiszen csupán három pontra vannak lemaradva pont a vasárnapi ellenféltől és egy esetleges sikerrel helyet is cserélnének. Ősszel a vallecasi arénában ugyanis 2-2-es döntetlen született, így a szabály értelmében az egymás elleni eredmények tekintetében jobbak lennének a fővárosiak és ez véletlenül sem lesz mindegy a későbbiekben sem, hiszen a küzdelem valószínűleg a 38. fordulóig késhegyre fog menni az érintett csapatok között.

Ami kétségessé teszi a vendégsikert az a Rayo pillanatnyi formája és morális állapota: a piros-fehérek sorozatban öt meccset buktak el, mégpedig 3-10-es gólkülönbséggel. Persze azt se felejtsük, hogy ezen mérkőzések során a madridiak megütköztek a Barcával a Nou Campban (3-1) és az Atlético Madriddal otthon (0-1), akik ellen talán még ők maguk se hittek abban, hogy fel tudják borítani a papírformát. Most azonban „hatpontos” mérkőzés következik, amelyen kötelező a győzelem, amennyiben Alberto Garcíáék komolyan gondolják a bennmaradást.

Tipp: Első gól – Carlos Bacca 4.75

Kapcsolódó cikkek