Labdarúgás

MLS: idegenben a nyugati éllovas, otthon játszanak Gazdagék

2022. június 17.

Szép számmal rendeznek mérkőzéseket az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban.

Seattle Sounders-Los Angeles FC

A nyugati konferenciát vezető Los Angeles FC az idei CONCACAF-BL-győztes Seattle Sounders vendégeként lép pályára a szombat esti órákban. Mindkét csapat megnyerte a legutóbbi két mérkőzését, de a kaliforniaiak május 29. óta nem léptek pályára. Az idényt pocsékul kezdő korábbi kétszeres bajnok az utolsó öt mérkőzéséből négyszer győztesen hagyta el a játékteret, beleértve legutóbb a Vancouver Whitecaps 4-0-s legyőzését, melyből a csapat első számú gólfelelőse, a perui Raul Ruidiaz két találattal vette ki a részét. Az LAFC a héten bejelentette a veterán Giorgio Chiellini leigazolását, azonban egyelőre nem tudjuk, hogy az olasz hátvéd játszani fog-e már ezen a mérkőzésen. A Sounders hatból négy mérkőzést nyert meg hazai környezetben, beleértve az utolsó három fellépést a Lumen Fielden, míg az LA házon kívül rendelkezik 4-0-2-es mérleggel, amely a második legjobb az egész konferenciában.

A tavalyi három egymás elleni találkozásból mindkét csapat egyet-egyet nyert meg, egy pedig döntetlen lett.

Seattle-ben a hazaiak 2-0-ra nyertek tavaly májusban, míg Los Angelesben 3-0 volt az eredmény múlt októberben.

Philadelphia Union – Cincinnati

A keleti konferencia második helyén álló Philadelphia Union a nyolcadik, már épphogy nem rájátszást érő helyen tartózkodó Cincinnatit fogadja vasárnapra virradóra. A magyar válogatottban is gólt szerző Gazdag Dániel sikerektől felvértezve térhet vissza a klubjához, amely az idényben eddig mindössze egyetlen vereséget szenvedett el. A Philly hazai pályán még nem kapott ki, három győzelem mellett négy döntetlent regisztráltak, utolsó négy chesteri meccsük mindegyike pontosztozkodással végződött. A Cincy eközben nyolc meccsen 13 pontot gyűjtött idegenben, mellyel a második legjobbak a keleti mezőnyben. Legutóbb a Montreal otthonában ugyan 4-3-ra kikaptak, azt megelőzően zsinórban három mérkőzést nyertek meg házon kívül, így joggal bízhatnak jó formájukban.

Az eddigi hat MLS-találkozásukból ötöt a most is esélyesnek számító Union nyert, amely tavaly idegenben 2-1-re, odahaza 2-0-ra diadalmaskodott aktuális ellenfelével szemben.

A Cincinnati utolsó három bajnokiján összesen 15 találat esett, valamennyi mérkőzésen mindkét csapat szerzett gólt.

Szerző: Ficsura Ádám