Labdarúgás

MLS: rangadó keleten-nyugaton

2022. május 13.

Az MLS idei szezonjában már fejenként 10-11 mérkőzésen vannak túl a csapatok, és az előttünk álló hétvégén is lesznek ígéretes összecsapások.

Philadelphia Union – New York Red Bulls

A keleti konferencia első két helyezettje háromesélyes rangadót vívhat egymással, amikor az éllovas Union fogadja a Red Bullst. A magyar válogatott középpályása, Gazdag Dániel ihletett formában kezdte a Philly színeiben az új idényt, hiszen már öt találattal bír, csapata pedig kiváló idénykezdést produkált. Ugyanakkor az Union az utolsó négy mérkőzését nyeretlenül vívta meg, első és eddigi egyetlen veresége után sorozatban háromszor döntetlent játszott, több mint egy hónapja nyerésképtelen. A 2022-es kiírásban mindkét vereségét hazai környezetben elszenvedő NYRB az utolsó négy meccséből kettőt megnyert két döntetlen mellett.  

A csapatok rendre szoros, kevésgólos meccseket játszanak egymással. A tavalyi négy egymás elleni meccsből két gól nélküli döntetlen mellett kétszer az Union nyert 1-0-ra, legutóbb múlt novemberben a rájátszásban hosszabbításban diadalmaskodtak. A két együttest mindössze egyetlen pont választja el egymástól a tabella első két helyén, emiatt is fontos lesz a vasárnap hajnali meccs végkimenetele.

Los Angeles Galaxy – FC Dallas

A Galaxy és a Dallas azonos pontszámmal áll a nyugati konferencia harmadik-negyedik helyén, mindketten négy egységgel vannak lemaradva az éllovas LAFC mögött. A los angelesiek háromszor kaptak ki a szezonban, de az utolsó hat fellépésükből csak egyszer, a szintén élcsapat Real Salt Lake ellen kapituláltak. Chicharito 33 esztendősen is vezéregyéniség, öt góljával csapata legeredményesebb játékosa. Eközben a texasi gárda jegeli magyar légiósát, az elmúlt szezonban ígéretesen debütáló Schön Szabolcsot, és mivel helyettesíteni jól megy a játék, és a Dallas csak egyetlen meccset vesztett el a szezonban, sajnos továbbra sem várható a szerepvállalása. Jesus Ferreira hét góljával, Alan Velasco zseniális bombagóljaival emelkedik ki csapatából. A Dallas ugyan hatból öt hazai mérkőzését megnyerte, idegenben viszont nyeretlen a szezonban, az egyetlen fiaskóját is házon kívül szenvedte el a New England Revolution ellen.

A két csapat közül a Galaxy hangolódott jobban, mivel a hétközi US Open Cup-fordulóban kiharcolták a továbbjutást, ellenben a vetélytárs a Sporting Kansas City elleni vereséggel búcsúzott a sorozattól. A három tavalyi egymás elleni mérkőzés kiegyenlített mérleget mutat: az LA hazai környezetben 3-1-re, a Dallas odahaza 4-0-ra nyert, utoljára múlt októberben Carsonban 2-2-es döntetlenre végeztek.

Szerző: Ficsura Ádám