Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Két brazil és két argentin csapat egymás ellen a négy közé jutásért.

Palmeiras – Atlético Mineiro

Az előző két kiírást megnyerő Palmeiras és az országos bajnoki címvédő Atlético Mineiro negyeddöntőjének első összecsapása 2–2-es döntetlent hozott Belo Horizontéban. Hulkék a hazai közönség előtt rendkívül motiváltan játszottak, némileg szerencsés körülmények közt kétgólos előnyre tettek szert, azonban a párharc favoritjának számító Sao Paulóiak ki tudtak egyenlíteni, így egálból várhatják a hazai visszavágót. A Verdao számára ez a döntetlen az idei nemzetközi sorozatban a legelső pontvesztése volt, minden sorozatot figyelembe véve tíz mérkőzés óta nem találtak legyőzőre. A Palmeiras utoljára egy Athletico Paranaense elleni hazai bajnokin szenvedett meglepő, 2–0-s hazai vereséget július 3-án. Ezzel szemben az Atlético a legutolsó öt pályára lépése egyikén sem tudott nyerni, miután az egymás elleni döntetlenen kívül a legutóbbi három bajnoki fellépésüket elvesztették: a Corinthianstól és a Paranaensétől otthon, az Internaciontól idegenben kaptak ki. A „kakasoknak” pocsék szériát kéne lezárniuk, de mivel a bajnokságban már elúszni látszik a hajó, így csak a Libertadores-kupa maradt, hogy tiszta lappal, egyenlő állásból kiharcolják a továbbjutást. A Palmeiras ugyan vezeti a bajnokságot, a nemzetközi sorozat címvédőjeként nem akarják másnak adni a serleget idén sem.

A két csapat utolsó öt egymás elleni találkozása kivétel nélkül döntetlenre végződött, a múlt heti első meccset megelőzően június elején a Brasileiróban játszottak egy 0–0-s remit egymással a visszavágó helyszínén.

Talleres Córdoba – Vélez Sarsfield

A két argentin meglepetéscsapat ugyancsak kiélezett csörtét vív egymással, hiszen az első találkozás alkalmával a Vélez Sarsfield 3–2-re diadalmaskodott a fővárosban a Talleres Córdoba ellen. Akárcsak a fenti párharcban, a vendéglátók már két góllal is vezettek, azonban a córdobaiak kiegyenlítettek, de egy 90. percben született góllal mégis egygólos előnyt tudtak szerezni a visszavágóra. A győztes találat a 19 éves Julián Fernández nevéhez fűződött. Diego Godín és több neves nyári igazolás ellenére a Vélez továbbra is gyengélkedik, bár a nemzetközi kupában közel áll a négy közé jutáshoz, az argentin bajnokság aktuális kiírásában egészen pocsékul teljesít. Az utolsó nyolc mérkőzésén nyeretlenül maradva a 26. helyet foglalja el a 28 csapatos mezőnyben. A Talleres sem lehet büszke a bajnoki szereplésre, három ponttal előzik meg ellenfelüket azáltal, hogy a legutóbbi három meccsből kettőt megnyertek. Mindkét csapatnak nagyon fontos ez a párharc, hiszen a bajnokságbeli gyengélkedést már csak a kupában tudják feledtetni, ahol immár közel kerülhetnek egy igazán nagy dobáshoz.

Az egy héttel ezelőtti 3–2-es Vélez sikert megelőzően tavaly novemberben találkoztak utoljára, amikor a Talleres otthonában 1–1-re végeztek egymással a felek.

Szerző: Ficsura Ádám

Kapcsolódó cikkek