Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Egyre nagyobb az érdeklődés az Ekl-győztes angol szélsője iránt.

Bár a nemzetközi sajtó szerint fokozódik az érdeklődés az AS Roma színeiben élete formájában teljesítő Tammy Abraham iránt, az olasz fővárosi csapatnál nem tervezik az angol légiós eladását. A Chelsea-től megszerzett támadó ihletett formáján a hírek szerint több neves csapat szeretné soraiban tudni őt, azonban a „farkasok” még 100 millió euró ellenében sem hajlandóak megválni a játékostól.

A Chelsea nevelését már korábban is komoly tehetségként aposztrofálták, ám a londoni „kékek” színeiben kevésszer tudta bizonyítani rátermettségét. Abraham viszont valósággal megtáltosodott az „örök városban”, és még a legvérmesebb Roma-szurkolók várakozásait is felülmúlta statisztikáival a 2021-2022-es szezonban. A Chelsea-től érkező szélső a legutóbbi idényben 53 mérkőzés alatt 27 találatot szállított, melyből 17-et a Serie A idei kiírásában szorgoskodott össze, közben pedig fontos szereplője volt az Európa-konferencialiga nyitókiírását megnyerő csapatnak.

A 24 éves csatár annak idején még a 2015–2016-os idény alatt debütált a felnőttek közt. Első éveiben alacsonyabb osztályú vagy kisebb csapatokhoz adták őt kölcsön, így megfordult az angol másodosztályban a Bristol City és az Aston Villa, valamint az élvonalban a Swansea City együttesében, és például a 2016–2017-es másodosztályú idény 23 találattal a tarsolyában zárta.

Az ezt megelőző két szezont a londoni anyaegyesületnél töltötte, ám amíg két évvel ezelőtt 15 bajnoki találattal és 18 góllal tűnt ki, addig az előző idényben csupán 22 bajnokin kapott lehetőséget és hat találatig jutott a PL-ben. Hosszabb távon nem számítottak a szolgálataira, nem volt már maradása a klubnál, mindenképpen jót tett az önbizalmának, hogy a Roma lehetőséget adott neki és José Mourinho kezei alatt nélkülözhetetlen szereplője lett új csapatának.

Bár a Roma nem szeretné őt eladni, meg kell barátkozniuk vele, hogy nehéz dolguk lesz megtartani őt, ha ilyen formában játszik, hiszen jövő nyáron bizonyára még nagyobb nemzetközi érdeklődés mutatkozhat majd iránta. Ráadásul a Chelsea-nek 2023-ban 80 millió eurós visszavásárlási opciójuk lesz a játékosra, amelyet – jelen állás szerint – vétek lenne veszni hagyni, hiszen ha nincs is rá szükségük, könnyen eladhatják majd őt ennek akár a duplájáért is, ha rittyent addig még egy 25-30 gólos szezont. 

Így bár jelenleg elképzelhetetlen lenne a távozása, úgy tűnik, hogy Abraham római uralkodása igenis véges lesz.

Szerző: Ficsura Ádám

Kapcsolódó cikkek