La LigaLabdarúgás

Nem megszokott klasszikus

2022. március 20.

Jó erősen meghajlították a Real Madrid öreg vasait! Még az sem mentség a tehertételre, hogy Arany Karim nem lépett pályára a Bernabeu-ban a Barcelona elleni aktuális klasszison. Hiányzott, de ez kevés magyarázat arra, ami a pályán történt! Pedig a Real Madrid PSG-t elintéző földrengető BL bravúrja után hiába egyre jobb a Barca, senki tippet nem tett volna a vonzó katalán ifjakra! Aztán tessék, a csapatjátékba egyre jobban belelendülő vendégek állandó és főképp eredményes nyomás alatt tartották a háziakat! 

Nincs Benzema, nincs pótlása, Perez elnök és személyzete nem hiába nyomul görcsösen Mbappe és Haaland irányába, hosszú távon kikészítő lehet a megfelelő csatárhiány, így rövidtávon, amit sérülés okozott, egyenesen végzetes.

Modric az első 30 perc alatt összehozott 10 passzt, abból nyolc emberhez ért, különben semmi, csak kereste magát a pályán. Az pedig nehezen hihető, ám mégis úgy történt, hogy a fáradhatatlan Toni Kroos hajkurászta középcsatár poszton az ellenfél védőit. Amúgy tökre fölöslegesen, a katalánok védői könnyedén cicáztak vele.

A Bracelona végtelenül stabilan dolgozott, sehol egy cseppnyi hibalehetőség nem kínálkozott, nagyon egyben voltak. A téli forradalmárok elevenen fickándoztak, Aubameyang csodálatosan megtalálta önmagát, már álmában sem gondol Londonra, ugyanott Mikael Arteta sem dühöng az időzített morális bomba miatt! Dembele, ez a gyanúsan nem okos fiú is rájött, sokkal jobb, ha kiemelkedően játszik, nem hülyül óraszámra a PS-el, meglátszik a hangulatán, szépen kavar csatárban! Még a végén előállhat az a rémísztő eset, hogy megszeretik!

A Real oldalán elképesztően rosszul mozgott a védelem. Minden pontja reszketegen dülöngélt. Alabát nagyon bírom, vasárnap este igazi rommá vált. Nem mintha Militao erősebben teljesítette, kettejük disszonanciája végképp hangzavarba döntötte a Realt. A két szélső bekk, mintha beszívott volna, ázottan dűlöngéltek. Ancelotti, ez a fáradt, zacskós szemű közös képviselő bágyadtan gondolt arra, emberei csak a fényképen, a mezük miatt mutatnak egységesen, különben gyámoltalanok. 

A Barcelona megbonthatatlan egységben fáradozott, a Real játékosai jobb híján folyamatosan és teljesen fölöslegesen szekálták a játékvezetőt. Ő aztán semmiről nem tehetett, a Madrid csúnyán megrozsdásodott!

Tényleg, az milyen csapat, amelyiknek a kapusa a legjobbja és mégis égnek négy-nullával!