Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A dán másodosztály 21. fordulójának vasárnapján három meccs marad melyen a feljutásra hajtók lépnek pályára.


 

 

Hobro IK– Hvidovre IF

Szeptemberben hat gólos meccsen szerzett találat nélkül kellett hazakullognia Martin Thomsen tanítványainak, s már akkor is látszott, hogy hatalmas a különbség a két csapat közt. A helyzet nem sokat változott, hiszen a tizedik helyen állnak a hazaiak, azonban a DS Aréna publikuma az előző két hazai meccs okán reménykedhet kicsit, mert az két győzelem lett, közte egyszer egy felsőházi csapatot is legyőzve. Most, mikor a dobogó középső fokán tanyázó gárda érkezik vendégségbe, Per Frandsen legénysége sem mehet biztosra az őszi eredmény alapján sem, mert „csak” a meccseik felét nyerik meg idegenben, ami alapján egy botlás most is bennük lehet.

 

Vendsyssel FF – SønderjyskE

A dobogó alsó fokát jelenleg Henrik Pedersen együttese foglalja el, de a hatodik is csupán két pontra van tőlük, így itt minden mérkőzésnek elképesztő súlya van. A Nord Energi Aréna közönsége most abban bizakodhat, hogy a kedvencek a történelem során először képesek legyőzni a délieket, akik közvetlen riválisként érkeznek vendégségbe. Az élvonalból kiesett csapat irányítását a télen vette át Thomas Nörgaard, akivel eddig még kevésbé meggyőzőek, s a feljutást talán már el is felejthetik, ha csak nem kezdenek el egy győzelmi szériát kialakítani, bár, ha ez valamikor is így lesz, akkor arra talán most van a legnagyobb esély a két csapat közös múltja alapján.

 

Vejle Boldklub – FC Fredericia

Nem indult könnyen a szezon a jelenlegi listavezető számára, azonban, ha lassan is, de Ivan Prelec fiainak tudása megmutatkozott az idő előrehaladtával és most már négy pontos előnyben vannak az üldözővel szemben. Az ő meccsük tűnik a dobogósok közül a leginkább biztosnak, hiszen odahaza, saját közönségük előtt az utolsó előttit fogadják. Miközben az ő formájuk nagyon jó a tavasz során, addig a vendégségbe érkező Michael Hansen alakulata idegenben borzasztóan teljesít és az éllovas otthonában javítani ezen komoly meglepetés lenne.

 

Kapcsolódó cikkek