Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A norvég másodosztály hétfői játéknapján három párharcban is remek opció kínálkozik.


 

 

Sandnes Ulf – Skeid Fotball

Az előző hat bajnokijából öt alkalommal is győzelmet arató Bjarne Berntsen legénysége joggal bizakodhat a feljutásban, hiszen jelenleg a második helyen találjuk őket és bár az aranyért folyó harc csaknem eldőlt, az automatikus osztályváltás lehetősége még adott számukra is. Az Øster Hus Aréna közönsége az utóbbi három összecsapás alkalmával örülhetett a három pontnak, sőt a legutóbbi két esetben egyaránt gálát kaptak, mert hatot lőttek a kedvencek, s most a kiesés ellen menekülő fővárosi együttes sem számíthat sok jóra. Az újonc idegenben nyolc meccsen nyolc vereség, és bár Gard Holme fiai nyertek az előző körben az odahaza történt meg, nem pedig a nyugati parton.

 

Grorud IL – Kongsvinger IL

A mindössze hat ponttal álló Johan Gjönnes Nilsen alakulata egyik pontját épp a mostani ellenfél otthonában szerezte, így most, hogy hazai pályán fogadják őket joggal reménykednek a fővárosiak abban, hogy az újonc ellen akár az első győzelem is összejöhet a szezonban. Persze ehhez Eirik Maeland együttesének is lesz pár szava, hisz a legutóbbi négy meccsükből hármat is megnyertek, bár az mind odahaza történt, miközben idegenben csak öt pontot gyűjtöttek eddig össze, amire aligha lehetnek büszkék.

 

Ranheim IL – Mjøndalen IF

A nyolcadik fordulóban épp Hugo Pereira tanítványai vetettek véget az élvonalból kiesett gárda veretlenségének, ami aztán a teljes összeomlás megkezdése volt. Ezzel szemben a most hazai pályán szereplő gárda akkor kezdett el menetelni előrefelé, ami bár azóta már megtorpant, de így is csak egy pontra vannak az automatikus feljutást jelentő helytől. A vendégek egy kis fellángolást leszámítva nagyon rosszul néznek ki, most épp két vereség van a hátuk mögött és nyolc pontra vannak lemaradva a hazaiak mögött, így Vegard Hansen csapata nem kell álmodozzon a visszajutásról. Ehhez ahhoz is hozzájárul, hogy idegenben egy gólt átlagolnak, ráadásul pontot nem sokat szereztek eddig az otthonuktól távol.

Kapcsolódó cikkek