Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A dél-afrikai élvonal 20. fordulójának zárónapján három csapat is a kiesés elleni harcban érdekelt.


 

 

Kaizer Chiefs – Golden Arrows

Az év utolsó napján idegenben zsebelte be a három pontot Arthur Zwane legénysége ebben a párosításban, most pedig a FNB Stadium közönsége előtt is szeretnék ez megvalósítani, ugyanis ez szükséges ahhoz, hogy a dobogós helyekért folyó harcban ne kerüljenek lépéshátrányba. Noha a formájuk nem a legjobb, mégis elvárás velük szemben, hogy az ideiglenesen Vusumuzi Vilakazi által irányított csapatot legyőzzük, ugyanis a vendégek a jelenlegi szezon során az idegenbeli meccseik több mint felét elbukták, ráadásul Johannesburgba a pontszerzésük is hatalmas szó lenne.

 

Cape Town City FC – Moroka Swallows

Annak ellenére, hogy az előző két meccsét elveszítette Eric Tinkler alakulata, most, hogy visszatérnek hazai pályára a szurkolók ismét joggal bíznak a sikerben, ugyanis a fokvárosiak odahaza a harmadik legjobb mérleggel bírnak. A Cape Town Stadium közönsége előtt a dobogóért harcolók is el tudnak bukni, nemhogy egy kiesés ellen menekülő rivális. Márpedig a vendégségbe érkező Ernst Middendorp tanítványai már egy pontnak is örülnének ezen túra végén, hisz eddig mindössze négy döntetlenre futotta az erejükből idegenben, de nyerni még nem tudtak.

Kapcsolódó cikkek