Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A skót élvonal hetedik fordulójából két mérkőzés pótlását rendezik meg a hét közepén.


 

 

Ross County – Motherwell

Két pocsék formában lévő együttes összecsapására kerül sor a Global Energy Stadium közönsége előtt, ahol is a hazai pálya előnyét élvező Malky Mackay fiai az eddigi öt pontos, egyértelműen a kiesés elleni harcra ítélt szezonjukat szeretnék szebb irányba terelni, amihez az előző idénybeli májusi vereségért is visszavágnának a mostani riválist. Ugyan akkor még nem Stevie Hammell irányította a vendégeket, ami inkább a hazaiaknak kedvezhet, mert bár a bemutatkozását nyerni tudott a csapata, de azóta négy meccsen egy pont, két lőtt góllal, ami igencsak vérszegény mutató.

 

Kilmarnock – St. Johnstone

Zsinórban három vereséggel a hátuk mögött Derek McInnes tanítványai nem sok jóra számíthatnak egy olyan párosításban, ahol az egymás elleni legutóbbi négy összecsapását ugyancsak elveszítették. A felújítási munkálatok miatt augusztus vége óta nem rendeztek mérkőzést a BBSP Stadium közönsége előtt, akik kiéhezve várnak erre a találkozóra, ahol győzelembe kergetnék a kedvenceket, akiknek az előző három találkozón hét pontot gyűjtő Callum Davidson együttese ellen kellene valami olyat villantani, amiből eddig még nagyon keveset mutattak meg magukból.

Kapcsolódó cikkek