Igazi hipszterkedvenc. Nem sztár, nincsenek is allűrjei: dolgos, ráadásul a már említett tény, hogy kiváló teljesítményei ellenére nem tud stabil kezdőhelyet kiverekedni magának, még szimpatikusabbá, emberibbé, szerethetőbbé teszi Malinovskyit. Vegyük hát sorra előnyeit és hátrányait:
Lő. Gól! Bombagólokról híres, de ezeket a lehető legkomplexebb módon képes szállítani, ugyanis azon túl, hogy akció közben is sikeres, a pontrúgásoknál is jeleskedik, legyen szó középről végrehajtott szabadrúgásról vagy akár már-már szöglettel felérőről. Különösen a profiljába vágnak azok a távoli gólszerzések, amikor mélységben középső pozíció után a tizenhatoshoz közeledve egyre szélességibb pozíciót vesz fel baloldalon, akár baloldali félterületben, és ilyenkor labdaátvétele nem előre irányul, hanem szinte vízszintes/félig oldalra tart, lövésre készít le magának és a kapu jobboldalának hosszú alsó sarkát lövi ki ezekben a helyzetekben. Míg például, amikor középső mélységi pozíció után magasságban jobboldalra pozícionálja magát és ott kap labdát, akkor amolyan „Robben-effektusra” vízszintesen tör be félterületbe, ahol jellemzően a baloldali hosszú felsőt választja // mindkét oldalról van tehát akció közben kialakult terve a kapu veszélyeztetésére: balról a labdaátvétel mozgásirányával ellentétes csípőből megoldott lövési kísérletek/gólok jellemzik jól távolról, míg jobbról inkább a „testtartással” és erővel kivitelezett megoldások, de mindkettőben közös, hogy a lábfejét igyekszik használni, nem a belsőt (láthatólag). Mindez nem meríti ki a Malinovskyi lövéseiről alkotható információkat, mert esetében az is fontos, hogy kapásból szintén nagyon veszélyes
Ami még elmaradhatatlan jellemzője, hogy hosszú passzokban, indításokban gondolkozik; általában középső mélységi területből keresi az ellenfél csapatvédekezésének szélein azokat az átmenetekből/visszarendeződésekből adódó lyukakat, elcsúszásokat, amelyekbe a támadók bemozoghatnak és közvetlenül kapura törhetnek (olyan csatárok mögött tehát kimondottan jó ötlet lehet játszatni, akiknek nagy területre van szükségük a védők mögött) – azonban Malinovskyi esetében sajnos ezek a megoldások/döntések/ötletek túlságosan repetitívek, így olvashatóak is az ellenfél számára, ezért hiába lenne alkalmas kihasználni egy magasabban védekező és a szélső játékosai segítségével is letámadó csapat esetlegesen fellépő hibáit, egy teljes mérkőzés folyamán ezek a mozzanatok már kiszámíthatóvá válnak – talán egy klasszikus kontracsapatban tudnám nagyon produktívnak elképzelni őt, már csak azért is, mert az is erénye, hogy nyomás alatt is felcipelje a labdát az ellenfél térfelére, vagy hogy nyomás alól kiszabadítsa az ellenfél térfelén (így csapatát nem is biztos, hogy könnyű visszakontrázni) melyben nem is testi ereje a legfőbb segítség számára, hanem cselezőkészsége – nem túl kreatív, ami a cseleit illeti, viszont elég jól olvassa és szkenneli azokat a helyzeteket, amikor 1) nem érdemes belemenni egy az egybe akkor sem, ha jó eséllyel megnyeri, mert a terület már lezárt mögötte; 2) lefordulások és gyors irányváltások jellemzik, előbbi szituációkban (lefordulások) pedig azért is jó, mert nem a védő alakítja ki számára a csapdát, amiből beszorulva mondjuk csak így jöhet ki, hanem ő maga kínálja fel a védő számára a labdavezetésének irányával, hogy behelyezkedjen elé, és amint ez megtörténik, megkezdi az irányváltást a védekező játékos azon oldalán, ahonnan érkezett, ahol üres terület maradt (utóbbi látható a képen is) – ezekkel a középső területen zajló irányváltásokkal több embert is le tud venni az ellenfél csapatvédekezéséből, illetve a társaknak is területet tud nyitni arra, hogy belépjenek a támadásépítésbe, legyen szó akár a túloldali szélsővédőkről, akár egy háromvédős rendszerben felfutó ,,támadóbb" belsővédőről (nem beszélve a középpályás-társakról)
A kiszámítható labdás döntések mellett és amellett, hogy talán csak kontrás csapatban lenne értelme totális alapemberként számolni vele, az is kicsit elvesz a varázsából, hogy nagyon szélsőséges mértékben egylábas játékos (bal) / ez azért cselezésnél is limitálja, így sokszor az erejével kompenzál, ami mondjuk olyan szempontból jó, hogy klassz helyekről ki tud harcolni szabadrúgásokat csapatának – habár az visszaad ebből valamennyit, hogy korábban ahogy szóba került, van terve mindkét oldalról is a kapura leadható lövésekre így is, sőt ezeket vélhetően ki is fejleszthette, mert számos góljánál tendenciák (nem csak az Atalantát néztem, szinte minden korábbi állomáshelyéről próbáltam vizsgálódni).
Taktikailag eléggé limitált, viszont épp azért kiváló csereember, mert egy adott mérkőzésritmusba és „mérkőzésbeidegződésbe” olyan váltást tud hozni, melyhez az ellenfél már nem biztos, hogy jó időben tud idomulni azok után, hogy az adott csapatvédekezés milyen prekoncepciókat alakított ki a meccs addigi részében.
