LabdarúgásSerie A

Serie A: Dupla rangadó az új év első fordulójában

2022. január 04.

Az olasz élvonal is visszatér, méghozzá két komoly erőfelmérővel a legjobbak közt.


 

AC Milan – AS Roma

A tabella második helyén telelő Rossoneri erre a mérkőzésre is megannyi hiányzóval készülhet, mert nem elég nekik, hogy a sérülések és a koronavírus is „beköltözött” hozzájuk, de most még az ANK miatt is lesz két érzékeny veszteségük. A Giallorossi az afrikai hiányzók kapcsán talán nem panaszkodhat, de fontos távolmaradó náluk is lesz, így a hatodik helyről a lemaradását csökkenteni kívánó együttes helyzete sem lesz épp a legideálisabb.

Stefano Pioli legénysége győzelemmel zárta az óévet, de előtte igencsak hullámzó formát mutatott, ami alapján nehéz lenne azt mondani rájuk, hogy favoritok lesznek mg a hazai pálya ellenére is. Ezzel szemben José Mourinho csapata három találkozón hét ponttal gazdagodott és hosszú idő után nyert rangadót, amit még ez fájó döntetlen sem ronthatott el teljesen.

A Giuseppe Meazzaban jobb esélyeket adnak a hazaiaknak, akik nyerték a legutóbbi két egymás ellenit, de az mindkettő a fővárosban volt, az előz idényben pedig Milánóban a szezon egyik legjobb meccsét játszották hat gólos pontosztozkodás mellett. A találatokra most is lehet számítani, még úgy is, hogy szinte háromesélyes a mérkőzés.

 

 

Juventus – SSC Napoli

Csupán az ötödik helyen zárta a szezon őszi részét a Bianconeri, amelynek továbbra sem alakulnak jól a dolgai, mert a keret nem tűnik elég erősnek, ráadásul újabb távozókról lehet hallani, ami további gyengülést eredményezhetne. A Partenopei erősíteni szeretne a télen, de ennek fő oka, hogy a dobogó alsó fokán álló együttes keretében a sérültek és az ANK miatt komoly hiányzókkal kell számolni, ami a rosszabb eredmények egyik fő oka volt az utóbbi időben.

Massimiliano Allegri ha lassan is, de elkezdte megvalósítani a rá jellemző pragmatikus, de eredményeket jelentő stílust, amivel a kezdeti szenvedés mostanra egy ötödik helyre lett átjavítva, de ez még nem elegendő a BL-hez, ami alapelvárás Torinóban. A vendégségbe érkező Luciano Spalletti tanítványok a remek szezonkezdet után elkezdtek elfogyni és ez a tabellán is jelentkezik, már csak a dobogó alsó fokán találjuk őket, de még van némi előnyük a mostani riválissal szemben, de nem kellene elherdálniuk.

Az Allianz Stadiumban elég egyoldalú a mérleg az elmúlt éveket tekintve, mert a zebramezesek szépen sorba nyerik a meccseket kihasználva a hazai pálya előnyét. A legutóbbi három alkalommal egyaránt torinói siker született ebben a felállásban és most sem lenne meglepetés, ha a déliek megtépázott kerete nem tudna ponttal távozni északról.