Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Napoli-Lazio, csütörtök 20:45

Jelen pillanatban még nem lehet tudni, hogy összeomlik-e az Európai Szuperliga óriásira fújt légvára, valamint, hogy az új sorozat milyen hatással lehet az európai futballra. Az viszont biztos, hogy ez a két csapat nincs ott az alapító atyák között, ellenben harcban állnak a Bajnokok Ligája-szereplésért, elvégre közvetlenül a negyedik helyezett – és egyben regnáló bajnok – Juventus mögött állnak a táblázaton, a Napoli az ötödik, míg a Lazio a hatodik helyen. A hazai és az európai kupaküzdelmektől már elbúcsúztak a gárdák, így csak a bajnokságra, valamint a jövő évi elitligás szereplés kivívására koncentrálhatnak.

A hazaiak nagyon kemény hónapot hagytak a hátuk mögött, a sorsolás szeszélye ugyanis gyors egymásutánban dobálta eléjük a nagy csapatokat, egészen pontosan négy rangadót vívtak meg a nápolyiak. A mérleg igencsak felemás, miután az AC Milan és a Juventus – igaz, mindketten hazai pályán – elpáholták Gennaro Gattuso legénységét, amely az AS Roma ellen győzni tudott a Stadio Olimpicoban, míg az eddigi utolsó meccsén, hazai pályán ikszelt a listavezető Interrel. A kisebb gárdák ellen jól teljesítettek a déliek, akik az utolsó rangadójukra készülhetnek ebben az idényben – ennyi előnye mindenképp volt a sorsolásnak…

A Lazio nem teljesített ilyen hektikusan: a fővárosiak utoljára március elején kaptak ki a Juventustól, azóta pedig megállíthatatlanok! Simone Inzaghi csapata úgy vágta át magát a kis- és középcsapatokon, mint kés a vajon, az utolsó öt mérkőzését kivétel nélkül megnyerte, illetve a bajnoki hajrában is nagyot dobhatnak a Sasok. A sztárgárdák közül, már csak az AS Roma és az AC Milan elleni visszavágók vannak hátra, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak, mint a Napoli, vagyis nem elég, hogy eléjük kerülhetnek, de el is léphetnek tőlük a táblázaton.

Persze, ehhez idegenben kellene győznie a rómaiaknak, ami a legutóbbi három alkalommal nem sikerült… Sőt, az utóbbi hat összecsapásból, négy is nápolyi sikerrel ért véget, ráadásul a vendéglátók hét meccse veretlenek hazai pályán. De, minden sorozat megszakad egyszer!

Tipp: Lazio 3,70

Kapcsolódó cikkek