Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Sevilla–Real Betis, szombat 20:45

Legutolsó két mérkőzését győzelemmel abszolválta a Sevilla, amely először otthon múlta felül az ugyancsak európai kupaporondra ácsingózó Alavést (2-0) majd vendégségben a kiesés elől menekülő Valladolidot. Ezekkel az eredményekkel együtt továbbra is csak ötödik az andalúz gárda, de a vágyott Bajnokok Ligája-selejtezőt érő 4. hely csak egy pontocskára van Ben Yedderekétől.

Friss és fájdalmas hír is akad azonban a gárda háza tájáról: a veterán tréner, Joaquin Caparrós leukémiával küzd, de egyelőre nem tervezi átadni a csapat irányítását. Talán ennek a szomorú hírnek a hatására is táltosodtak meg a piros-fehérek, akik a bajban szorosan összezárnak, hiszen talán sokan emlékeznek, hogy korábbi trénerük, az argentin Eduardo Berizzo ugyancsak daganatos betegséggel küzdött másfél éve és ennek ellenére a sevillaiak sorra nyerték meccseiket. A mostani helyzetben is aligha lehetne jobb gyógyír Caparrós mester számára, mint az andalúz derbi megnyerése.

Persze nyilvánvaló, hogy a rivális Betis nem fogja olcsón adni a bőrét, már csak azért sem, mert a szokásos presztízsháborún túl számukra is téttel bír a szombati csörte. Amennyiben a Zöldek be tudnák söpörni a három pontot a Sánchez Pizjuán arénában, úgy reális esélyük lenne idén is bejutniuk az Európa Ligába. A lemaradás ugyan csak három pont a Valenciához képest, de a gárda formája hektikus, a legutóbbi öt összecsapásából mindössze kettőt bírt megnyerni.

Azt sem szabad elfeledni, hogy Lo Celsoék idegenben is teljesen kiszámíthatatlanok, képesek nagyon sima vereségekre (pl. Leganés vendégeként 3-0), de óriási bravúrokra is, hiszen ne felejtsük egyedül az andalúziai zöldek voltak képesek ebben a szezonban győzelmet aratni a Barcelona otthonában (3-4). Ha pedig Lo Celsonál jártunk, rá most is érdemes lesz figyelni, a legutóbb a Villarreal elleni megnyert meccsen (2-1) is az ő duplája döntött, így jó esély van arra, hogy ezúttal is a kapuba talál.

Tipp: Lo Celso gól 4.00

 

Athletic Bilbao–Rayo Vallecano, vasárnap 14:00

A Real Betishez teljesen hasonló helyzetben, van az Athletic Bilbao is. Mindössze három pont választja el őket az Európa Liga indulást érő 6. helytől, de az ingadozó forma számukra sem garantálja, hogy végül oda is érnek a közvetlen élmezőnybe. Persze ahogy kezdődött a bajnokság, úgy nézve ez is valóságos csoda – a baszkok ősszel kényelmetlen közelségben állomásoztak a kiesőzónához. Ugyan legutóbb a rövidebbet húzták az óriási meglepetésre a BL indulásért hajtó Getafe otthonában (1-0), de előtte három alkalommal is nyerni tudtak, többek között megszerezve egy igazi nagyágyú, az Atlético Madrid skalpját (2-0).

Mostanság ráadásul a San Mamés – hűen nevéhez –igazi Katedrálissá vált, sorra nyerik otthon a mérkőzéseket és immár öt hazai meccs óta veretlenek. Ami viszont külön érdekesség, hogy Raúl Garcíáék egy kis keménykedésért se mennek a szomszédba: legutóbbi meccseiken valósággal záporoztak a sárga lapok és az elmúlt öt találkozójukon átlagban négy játékost is büntettek. Jó esély van arra, hogy most is hajtós, kemény lesz a mérkőzés, miután az ellenfél számára is komoly téttel bír a vasárnapi összecsapás.

Ez a tét pedig nem más a vendégcsapat számára, mint a puszta lét. Természetesen fizikai megsemmisülés szerencsére nem fenyegeti a Darazsakat, de az élvonalbeli tagságuk komoly veszélyben forog, ugyanis jelenleg három egységgel a „vörös vonal” alatt tanyáznak a fővárosiak. Paco Jémez legénységének a sorsa azonban még nem teljesen reménytelen, amit bizonyít az is, hogy a társaság otthon nagy bravúrt elérve legyőzte a mostanság jól teljesítő Valenciát (2-0).

Csak hát azok a fránya idegenbeli mérkőzések ne lennének. Zsinórban éppen öt vereségnél járnak Javi Guerráék – még ha ezek nem is voltak látványos verések, sőt sokszor csak egy góllal maradtak alul. Persze a tisztes vereség még önmagában nem jár ponttal. Nem mellesleg a védelmet is alaposan össze kellene kapniuk, 54 kapott góljuk ugyanis a második legrosszabb teljesítmény eddig a bajnokságban.

Tipp: Lapok száma felett 2.70

 

Valencia–Levante, vasárnap 20:45

Ahogy fentebb már említésre került, hosszú veretlenségi széria után húzta a rövidebbet a Valencia a Rayo vendégeként (2-0), de panaszra így sincsen ok. A Turia-partiak egyelőre EL indulást érő helyen állnak és csak mindössze négy pont választja el őket a BL-től, persze mindkét fronton igen sűrű konkurenciával is kell számolniuk. Ha pedig már szóba került az Európa Liga, kijelenthetjük, hogy a csapat fél lábbal már bejutott a sorozatban a legjobb négy közé, miután csütörtökön jó játékkal idegenben verték a nagy rivális Villarrealt (1-3). Nagy kérdés, hogy a kettős terhelés miatt mennyire lesznek frissek a fekete-fehérek, de olyan sikerek, mint a Real legyőzése (2-1) további nagy önbizalmat adhat.

Érdekes adalék, hogy Rodrigoék mintha stratégiát váltottak volna. Noha még mindig ők a Liga remikirályai (16 döntetlennel) viszont a legutóbbi öt mérkőzésükből csak egyszer ikszeltek (Getafe 0-0), három győzelem és a Rayo elleni kudarc mellett. Viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vallecasi vereség, csak az ötödik volt az El Che számára a bajnokságban ennél kevesebbszer csak velük holtversenyben az Atlético Madrid, illetve a címvédő Barca veszített (kétszer).

Nincs ilyen jó formában a Levante, amely legutóbbi mérkőzéseiből kettőt is elveszített három remi mellett. Ezzel a rosszabb sorozattal eldőlt, hogy a piros-kékek hiába produkáltak remek őszt, idén se lehet más céljuk, mint a kiesés elkerülése. Technikailag csak három pont ugyan az előnyük a Valladolid-Villarreal kettős előtt, de a mezőny sűrűsége és a körbeverések miatt, valószínűleg ezt idén is megússzák Bardhiék.

Persze ehhez javítani kellene az idegenbeli teljesítményen is, ami összességében még elfogadható lenne (4-4-8), viszont az elosztás nem éppen a legjobb, mostanság ugyanis finoman szólva se nyerni járnak Paco López fiai Spanyolország különböző vidékeire. Utoljára ez még a festői Galíciában sikerült még február 16-án, amikor a helyi Celtának lőttek egy habkönnyű négyest (1-4). A Valencia ellen ennyi gól már aligha várható, mert a másik három azóta lejátszott meccsükön jutottak el összesen három találatig. Ilyen előzmények után országos egyesnek tűnik a valenciai derbi, de jól tudjuk, hogy az ilyen egyértelmű helyzetben szokott igazán borulni a papírforma.

Tipp: Gólok száma 2,5 alatt 2.55

Kapcsolódó cikkek