Erre a kérdésre roppant könnyű lenne azt rávágni, hogy dehogy. Hiszen Brazília, a kontinensrivális bődületesen nagy létszámú és jó nevekből álló, ráadásul fiatalokban is bővelkedő támadófelhozatallal fut neki a küzdelmeknek.
Ám a braziloknál, még ha lehet is sejteni, milyen formációban fognak felállni (1-4-2-3-1), igen nagy dilemmákat és támadási felületeket nyújthat még, hogy mindig ott lebeghet majd fejük felett a túl nagy merítés lehetősége. Ha a stáb kiáll pár-néhány támadó mellett makacsul, és nem megy jól, az lesz a baj. Ha a stáb variabilis lesz, és nem megy jól, az lesz a baj. Nehéz ebből jól kijönni és talán akkor jár Brazília a legjobban, ha lesz oly bölcs és azért visz ennyi és ennyiféle támadót a vb-re, hogy mérkőzés közben könnyen bele tudjon nyúlni a meccsbe, s ezt megtehesse úgy, hogy feltérképezhetetlenek legyenek, és szerkezetileg váltsanak is egyúttal ilyenkor.
Jól érezzük, kicsit sok itt a ha. Ellenben Uruguaynál tisztábbnak tűnik a helyzet.
Darwin Nunez személyében egy ifjonc gólvágóval utaznak Katarba, aki méltó fegyverhordozója lehet a két világsztárnak, Edinson Cavaninak és Luis Suareznek, akik a fiatalhoz hasonlóan bármikor képesek betalálni bárkinek, ráadásul a három támadó nagyjából három különféle stílushoz is jól jöhet, ennyi lehetőséget pedig okosan, praktikusan lehet mozgatni, amikor kevés idő van próbálgatni elemeket és hatalmas szükséghelyzetek állhatnak be mérkőzések után, esetleg mérkőzések közben.
