Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Celta Vigo–FC Barcelona, szombat 20:45

Finoman szólva se lehet nyugodt a bennmaradást illetőleg a Celta Vigo, amely hármas holtversenyben, 37 ponttal állomásozik a 15. helyen, mindössze 2 ponttal megelőzve a már kieső helyen tartózkodó Valladolidot. A pillanatnyi forma is ellentmondásos az Égszínkékeknél: ugyan három meccse veretlen a társaság, de ebből két mérkőzés is döntetlenre végződött, ami a mostani helyzetben túl sokat nem ér, viszont a Girona legyőzése (2-1) életbevágóan fontos volt számukra.

Kicsit jobb az összkép, ha csak a hazai pályán lejátszott meccseket nézzük, ugyanis az Gallegók utolsó három találkozójukat egyaránt megnyerték, mégpedig 8-4-es gólaránnyal. Ezekben a sikerekben legnagyobb érdeme Iago Aspasnak volt, a veterán csatár ötöt is vállalt az említett nyolc gólból, ezzel együtt pedig már 16 találatnál jár. Nem is lehet kérdéses, hogy amennyiben a Celta megússza a kiesést, azt elsősorban neki lesz köszönhető, főleg, ha a friss bajnok Barcelona ellen is sikerülne betalálnia.

A szombati összecsapás fő kérdése, hogy mennyire lesz fontos az a katalánok számára. Az elmúlt hétvégén Messiék bebiztosították a 26 bajnoki aranyérmet – és zsinórban a másodikat – most szerdán pedig magabiztosan verték a Liverpoolt a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Ilyen előzmények után nagyon könnyen meglehet, hogy Valverde mester elsősorban a tartalékokat, illetve az eddig kevesebb játéklehetőséget kapókat vezényli pályára a Balaídosban.

Amennyiben így történik az számos játékos számára egyfajta utolsó esély is lehet, mert teljesítménye alapján egyáltalán nem biztos, hogy példának okáért, Kevin-Prince Boateng, Arthur, Coutinho, vagy éppen Malcolm játékára a jövőben is igényt fog tartani a gránátvörös-kék vezérkar, ahogyan kósza hírek cirkulálnak Rakitic vagy Busquets lehetséges távozásáról is. Amíg viszont a Messi – Luis Suárez duó rendelkezésre áll addig nagy gond nem lehet Katalóniában, ahova jövőre megérkezik az Ajax üdvöskéje, Frenkie de Jong is. Igaz, utóbbi előtte még lehet, hogy farkasszemet néz leendő társaival a Bajnokok Ligája madridi döntőjében.

Tipp: Első gól – Iago Aspas 4.80

 

R. Madrid–Villarreal, vasárnap 16:15

Nagy vonalakban ugyanaz igaz a Real Madridra is, mint a nagy rivális Barcelonára: a hátralévő pár bajnoki meccsnek már semmilyen tétje nincs. Van azonban egy igencsak jelentős különbség. Míg a Barca könnyen triplázhat (ami utoljára 2015-ben fordult elő) addig a Királyiak biztosan üres kézzel fejezik be a szezont (hacsak nem számítjuk ide a tavaly decemberben még Santiago Solari irányításával megszerzett klubvilágbajnoki serleget). A bronzérem és az ezzel járó BL főtábla biztos a fővárosiaknak, de hát ez még a minimumnál is kevesebb a Bernabéu háza táján, ahol a csapat az elmúlt években BL triplával kényeztette el a szurkolóit.

Abban is megállhat a hasonlóság a Barcával, hogy Blancók számára is legfőképpen kísérletezésekről szólhatnak az utolsó fordulók. Korántsem biztos, hogy már sokat láthatjuk a legendás fehér mezben Bale-t, Iscót, Varanet, Kroost, Modricot, Marcelót, vagy Keylor Navast. Persze az se lenne túl meglepő, ha jövőre is valamennyien a Bernabéuban folytatnák, de erre viszonylag kicsi az esély, hiszen a hírek szerint a régi-új mester Zinedine Zidane alaposan felfrissítené a keretet, ennek megfelelően olyan nevek keringenek a levegőben, mint Hazard, Eriksen, Pogba, Jovics, a Portótól pedig egyenesen sikerült is realizálni a brazil Militao leigazolását. Annyi biztos, hogy Cristiano Ronaldo után hagyott űr továbbra is betöltetlen.

Nagyon is van tétje viszont a Villarreal számára a vasárnapi csörtének. A Sárga Tengeralattjáró eddig 40 pontot szedett össze, ami papíron valószínűleg elég lehet a bennmaradáshoz, de számukra is kellemetlen közelségben van még a kiesőzóna. Igaz, amennyiben be tudnák gyűjteni a Real ellen mindhárom pontot, úgy matematikailag is révbe érnének a castellóniak. És hangozzék bármilyen furcsán is, erre a győzelemre minden sanszuk megvan, részint az ellenfél motiválatlansága, részint az együttes jó formája miatt.

Javier Calleja legénysége négy mérkőzés óta veretlen, méghozzá három győzelemmel és egy döntetlennel. Ez utóbbit ugyan sajnálhatják, hiszen hazai környezetben nem sikerült legyűrniük a sereghajtó Huescát (1-1) előtte viszont fontos kiesési rangadót nyertek meg Gironában (0-1) illetve sikerült megverniük a Leganés (2-1), Real Sociedad (0-1) kettőst. Vendégségben egyébként se teljesítenek rosszul Carlos Baccáék: 17 meccsükből ötöt is meg tudtak nyerni öt remi és hét vereség mellett. És arról se feledkezzünk meg, hogy a tavalyi bajnokságban is győzni tudtak a vendégek a Bernabéuban (0-1), mégpedig úgy, hogy számukra sokkal kisebb volt a tét a mostaninál.

Tipp: Vendég, kapott gól nélkül 11.00

 

Huesca–Valencia, vasárnap 20:45

Ugyan a legutóbbi fordulóban bravúros pontot tudott elkönyvelni a Huesca a Villarreal otthonában (1-1), de nagy valószínűséggel ez afféle hattyúdal volt a piros-kékek számára. Francisco együttese hét egységnyire van a bennmaradástól és már csak kilenc pont kerül kiosztásra, így akár vasárnap estére matematikailag is eldőlhet a huescaiak sorsa. Sok szakértő-kritikus szerint igazából ez már a rajtnál eldőlt a keret erősségét elnézve, ahhoz képest igazán vitézül helyt álltak/állnak Javi Galánék, hiszen három körrel a zárás előtt is van még halvány reménysugár a bennmaradásukra.

Akárhogy is lesz, összességében megérdemelnek egy kalaplengetést az aragóniaiak, hiszen első ízben szerepeltek idén a legjobbak között és nagyon nagy szégyent igazából egyik meccsükön se vallottak. Nem ők rúgták például a legkevesebb gólt (kevesebbet szerzett többek között a Girona, Valladolid, Rayo Vallecano) ahogyan nem is ők kapták a legtöbbet (többször kereste a labdát a hálójában Celta, Levante, Rayo hármas is). Az El Alcoraz arénában egyébként három meccs óta veretlen a gárda, legutóbb két hete például elég magabiztosan sikerült megverni a biztos középcsapatnak számító Eibart (2-0), előtte pedig kétszer is ikszeltek a Barcelonával (0-0) illetve a Celta Vigóval (3-3). Összességében eddig négy alkalommal sikerült győzniük az otthon zöld füvén, hat döntetlen és hét vereség mellett.

Nagy meglepetésre kikapott múlt héten a Valencia, melynek otthonából az Eibar tudta elhozni a pontokat (0-1). Hogy a baj ne járjon egyedül, az El Che a csütörtöki Európa Liga elődöntőjét is elbukta Londonban, ahol a hazai Arsenal 3-1 arányban bizonyult jobbnak. Visszatérve a bajnokságra viszont kijelenthető, hogy az egy héttel ezelőtti helyzethet nem tisztázódott semmit az összkép, ami a bajnokság 4. helyét illeti, hiszen a Valencia mellett az arra ácsingózó Getefe-Sevilla kettős is veszített, előbbi San Sebastianban (Real Sociedad 2-1) utóbbi Gironában (1-0). Így a Denevérek is tovább harcolhatnak az álmaikért, de a lehetőségek száma vészesen fogy, főleg annak tükrében, hogy nincs saját kezükben a sorsuk.

Némileg Marcelino García Toral legénysége felé billentheti a mérleget az a tény, hogy az idei évben jól futott a szekerük vendégségben. Hat győzelem és ugyanennyi döntetlen mellett öt ízben veszítettek a Mestallától távol. Papíron most is esélyesek lesznek a Turia-partiak, amennyiben viszont nem sikerül legyőzniük a sereghajtót, akkor talán meg sem érdemlik a 4. helyet és az ezzel járó Bajnokok Ligája indulást.

Tipp: Hazai csapat nyer egy félidőt 2.07

Kapcsolódó cikkek