Ezt semmiképpen sem lehet kijelenteni, de az biztos, hogy idegenben nagyon jó eredményt ért el az angol gárda.
Ennek a párharcnak az első mérkőzése remek szórakozást nyújtott a semleges szurkolóknak – a két csapat drukkerei viszont minden bizonnyal nehezen tértek magukhoz. Elképesztően izgalmas meccs volt, ahol érdemes volt figyelni, hogy miképp változik a két csapat közötti hierarchia. A United kezdett jobban, onnan viszont következett egy olyan időszak, mikor gyakorlatilag egykapuzott a hazai csapat, a második félidő pedig teljes őrület volt.
Innen jön a visszavágó, ami előtt talán még nehezebb belőni az erőviszonyokat. Az biztos, hogy a két csapat formájából nem tudunk kiindulni, ugyanis mindkét gárda remekül játszik az elmúlt időszakban, sorra nyerik simán a bajnoki meccseket. És ahogy említettük, az egymás elleni meccs is igencsak kiegyenlített volt; miből lehet tehát kiindulni?
Például abból, hogy az odavágó előtt azt mondtuk, hogy a sérültek és az eltiltottak a Unitednél jelentenek nagyobb problémát, most viszont a Barcelonáról lehet elmondani ugyanezt. Pedri sérülése és Gavi eltiltása komoly fejtörést okozhat Xavinak, így Ansu Fati és Sergi Roberto juthat majd játékpercekhez, ami nyilván magas minőséget jelent, de nem ugyanazt.
A Unitednél ezzel szemben visszatérhet Sabitzer és Lisandro Martínez is, ami az előző bajnoki alapján nagy erősítést jelenthet majd. Az egyetlen kérdéses pont a jobbhátvéd lehet, ugyanis Aaron Wan-Bissakának nem volt jó mérkőzése Spanyolországban, nem tudta féken tartani Jordi Albát. Diogo Dalot pedig még nincs olyan formában, mint a sérülése előtt.
Visszatérve tehát a semleges nézőkre: bőven benne van most is egy olyan meccs, mint múlt héten.