Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

A szépség nem célja a versenysportoknak, de a magas szinten űzött sport kiemelt terepe az emberi szépség kifejeződésének.”

Ez a rövid idézet David Foster Wallace Roger Federerről írt esszéjéből származik, s nekem most hétvégén, a Győr Metz elleni mérkőzésén jutott eszembe. Mert ezt a Győrt jelenleg jó nézni, annyira, amennyire nagyon rég volt jó. Őszinte leszek, már a kezdetekben is voltak aggályaim Danyi Gábor vezetőedzőségével kapcsolatban. És hiába jöttek sorban a győzelmek, egy pillanatra sem éreztem azt, mint amit most Ambros Martínnal. Danyi – az általa gyakran emlegetett tempohandball fogalmát teljesen félreértve – szinte szó szerint leépítette a Győr védekezését, és bár támadásban tényleg voltak látványos meccsek, ezek sokkal inkább következtek a játékosok egyéni képességeiből. Ez az ősz viszont gyakorlatilag tökéletes volt az ETO számára. Szép győzelmek, és ami még fontosabb, kitűnő játék. Két fontos játékos elvesztésével is fantasztikus a védekezés, támadásban pedig jónéhány kiemelkedő teljesítmény. Két olyan momentuma is volt az elmúlt időszaknak, amit nem gondoltam, hogy látni fogok. Ambros Martín egy időkérés során azt mondta a védekezésre, hogy tökéletes. Ő, aki számára mindig is a hátsó teljesítmény a legfontosabb. Legutóbb pedig jól látható meghatódottsággal nyilatkozott. Talán ő is érezte, hogy erődemonstráció volt ez a Metz elleni győzelem. 

Van azonban itt egy téma, mégpedig Háfra Noémi helyzete. Oszlassunk el két komoly félreértést. Az egyik, hogy Háfra egy NB II-es játékos, tehetségtelen, celeb, bulizik meg instázik ahelyett, hogy kézilabdázna. Nos, ez nagyon nincs így. Háfra valóban nem világsztár (mint aminek a magyar közvélemény egy junior vb után beállította), de egy teljesen korrekt játékos, aki képes lehet felépíteni magát. Azt gondolom, a következő szezonra érdemes lenni kölcsönadni őt, egyrészt saját érdeke miatt is, másrészt a klubról is lekerülne ez a “teher.” Merthogy hozzájuk is biztosan visszajutnak ezek a vélemények. Háfráról pedig hosszú távon egészen biztosan nem kell lemondani. 

A másik hatalmas tévedés, hogy Ambros Martínnak kötelessége lenne Háfrának több játékpercet adni. Ambros ezzel szemben egy klubedző, akinek csak a Győr érdekeit kell nézni. És az ő szemében – főleg védekezése miatt – Háfra egyelőre nincs egy kezdőjátékos szintjén. Az ETO – hiába is gondolja sok szurkoló – nem felel sem az MKSZ-nek, sem a magyar közegnek, sem senkinek ilyen tekintetben. 

A spanyol edző csak saját klubja felé tartozik elszámolással. E tekintetben pedig nem nagyon hagy kivetnivalót a munkája. 

Kapcsolódó cikkek