Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Több csapat is szívesen látná a soraiban az elvágyódó svéd csatárt.

Immár három éve annak, hogy a Real Sociedad leigazolta a Borussia Dortmund együttesétől az akkor még tinédzser Alexander Isakot. Első szezonjában fantasztikus skandináv párost alakított Martin Odegaarddal, majd ezt követően úgy tűnt, hogy a norvég távozásával visszaesik a teljesítménye, végül 17 találattal zárta a LaLiga kiírását, és az Európa-bajnokságon is letette a névjegyét. Be is indultak a találgatások, hogy hol folytathatja, de klubváltás helyett szerződést hosszabbított, amit követően aztán a leggyengébb szezonját zárta a baszk csapat színeiben. Kétségtelen, hogy sokkal többre képes, mint amit az idén produkált, de már aligha San Sebastianban akarna bizonyítani, talán ő is érzi, hogy most mindennél fontosabb lenne számára a környezetváltozás, képességeit ismerve pedig nem csoda, hogy több nagyobb csapat is szívesen tudná a soraiban.  

Newcastle 

A szarkák elég csúnyán besültek a télen 30 millió euróért szerződtetett Chris Wooddal, aki 17 mérkőzésen mindössze két szerzett a Premier Leagueben. Nem csoda tehát, hogy a szaúdi új tulajdonosok befejező csatárt keresnek, akit a hírek szerint a svéd csatár személyében találtak meg. Alig három hete nyílt ki hivatalosan is a piac, de már 65 millió eurót így is elköltöttek, viszont számukra aligha okoz majd gondot egy nagyobb összeg kifizetése.

Real Madrid

Vitathatatlan, hogy Karim Benzema élete szezonját futotta az idén a királyi gárdában, de év végén már 35 éves lesz, így valószínűleg Florentino Perez klubelnök is már a francia pótlásán gondolkozik. A nagy reményekkel érkező, ám végül csúnyán megbukott szerb Luka Jovics elhagyta a csapatot, így jobb híján tartalék csatár nélkül maradt a klub, Carlo Ancelotti nem számol Mariano Díazzal. Szüksége van tehát a fővárosi csapatnak egy csatárra, Isak pedig remek választás lehet annak fényében, hogy már a spanyol élvonalban is letette a névjegyét. 

Barcelona

A katalánok elsősorban Robert Lewandowskival szeretnék megerősíteni a keretüket, azonban nagyon úgy tűnik, hogy a bajorok nem szeretnék elengedni a lengyel klasszist. Ha nem sikerül megszerezniük a veterán játékost, minden bizonnyal akkor fordulhat a figyelmük a fiatal támadó felé.

A katalánok esetében ugyanakkor azt is nézni kell, hogy milyen összeget lennének hajlandóak feláldozni Isakért, hiszen a katalán klub mostanában azért lehetett olyan híreket hallani, hogy nem feltétlenül állnak stabil lábakon.  

Kapcsolódó cikkek