Online sportfogadás: Ismét jön a magyar rangadó

március 27, 2024

Vége a néhány hetes várakozásnak, jön a magyar kézilabda legnagyobb rangadója, a Szeged-Veszprém, ebben a szezonban is nemzetközi porondon. Ilyen szempontból nyugodtan ráncolhatják a szemöldöküket a kézilabda fogadás kedvelői, hiszen míg korábban mintha az ellen dolgozott volna minden, hogy ez a párosítás összejöjjön, most két szezonon belül ez már a második párharc a BL-ben. A tavalyi minden bizonnyal minden szegedi szurkoló számára komoly trauma: a Veszprém imponálóan simán nyerte meg a párharcot, más kérdés, hogy Momir Ilicsék később nem jutottak be a Final Fourba. 

A legjobb oddsok alapján természetesen most is a bakonyiak győzelmét vetítik előre. Arra azonban mindenképpen megvan az esély, hogy szorosabb legyen ez a párviadal, mint tavaly. A Szeged ugyanis összességében pozitívan zárta BL-t, a Veszprém pedig az elmúlt hetekben nem játszott igazán jól. Az online fogadás szakértői tehát remek meccsekre készülhetnek, az pedig szinte biztosnak tűnik, hogy csak a második meccsen dől majd el a továbbjutás. 

Ha kicsit kitekintünk, további izgalmas párharcokra készülhetünk. A GOG a Kielce ellen próbál meglepetést okozni, a Zagreb ellenfele pedig a Montpellier lesz szerda este. Utóbbi párharc egyébként talán a legszorosabb lesz az összes közül. Előzetesen szinte lehetetlen megjósolni, ki jut majd tovább. 

A kézimeccsek mellett is tarogatunk izgalmakat a játékosok számára. Vegyél részt a kizárólag magyar játékosaink számára heti rendszerességgel tartott fogadás bajnokságunkban, és nyerj minden héten akár 65 000 Ft értékű ingyenes fogadást! A fődíj pedig nem más, mint két jegy a BL-döntőre vagy a magyar válogatott egyik csoportmeccsére!