Online sportfogadás: Kezd a női válogatott is

január 5, 2024

A női vízilabda-válogatott helyzete sajnos nem olyan biztató, mint a férfiaké. A lányok a csalódást keltő tavalyi világbajnoki szereplés miatt kényszerhelyzetben vannak az olimpiai selejtezőt illetően. Ebből a szempontból majd a februári vb lesz az igazán vízválasztó, azonban szinte biztosan jól kell szerepelni ezen az Eb-n a csapat önbizalmának helyreállításához. A két szövetségi kapitány, Cseh Sándor és Mihók Attila elmondta, sebességen alapuló játékot szeretnének, Hogy ez hogy fog majd sikerülni, az ma este először Görögország ellen fog kiderülni, az általunk kínált legjobb oddsok szerint azért nincsenek rossz esélyei a magyar csapatnak.

Ám természetesen a foci fogadás kedvelői sem fognak unatkozni a hétvégén, remek találkozókra készülhetünk. Az angol FA-kupa harmadik fordulója következik, azaz az első olyan kör, amelyben már a nagyok is részt vesznek. Lesz például egy Arsenal-Liverpool találkozó, igaz, ezúttal Szoboszlai Dominik nélkül. A magyar játékos sérülése nem súlyos, de biztosan nem fognak vele kockáztatni. Az online fogadás szakértői viszont így is klasszikus kupahangulatra számíthatnak, amin remek ajánlataink még teljesebbé tehetnek, hiszen ezekkel a többi meccs is izgalmas lehet.

Fogadj élőben bármelyik másik FA-kupa mérkőzésre és nyerj ingyenes élő fogadást a Liverpool-Arsenal rangadóra!