Online sportfogadás: Nemzetközi megmérettetések

február 28, 2024

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköre a végéhez közeledik. A lányok már befejezték, a férfiaknál most indul a küzdelem a minél jobb egyenes kieséses pozíció elérésért. Ebből a helyezkedésből természetesen a két magyar csapat is kiveszi a részét. Elsőként a Pick Szeged küzd majd meg a THW Kiellel. A német csapat Európa egyik legpatinásabb együttese, így nehéz lenne azt mondani előzetesen, hogy a Szeged az esélyes, de azt érdemes kiemelni, hogy az új szegedi csarnokban mindkét eddigi látogatása alkalmával vereséget szenvedett a Kiel, így a legjobb oddsok kedvelői semmiképpen sem írhatják le Kárpáti Krisztián csapatát.

Magyar szempontból viszont aggodalomra ad okot, hogy ugyanez mondható el a Veszprém aktuális ellenfeléről, a Montpellier-ről is. A francia csapat az egyik legkellemetlenebb ellenfél, amely a sérülések ellenére bármilyen csapat dolgát meg tudja nehezíteni. A Veszprémnek tehát minden megoldásra figyelnie kell, ugyanis ha esetleg kikap Momir Ilics csapata, akár el is úszhat az esély a csoport második helyére és az ezzel járó egyenesági negyeddöntőre. A kézilabda fogadás kedvelői nem véletlenül várták ennyire ezt a hétvégét, most tényleg olyan meccsek várnak ránk, amelyeken bármi megtörténhet.

Ráadásul a magyar csapatok találkozóin kívül is remek a program, gondoljunk csak a Magdeburg és a Barcelona sziperrangadójára. Érdemes tehát figyelni, főként azért, mert remek ajánlatokkal készülünk: köss egy fogadást legalább 8000 Ft értékben egy kézilabda meccsre és jóváírunk neked egy-egy 3000 Ft értékű ingyenes élő fogadást, amit felhasználhatsz a PICK Szeged – THW Kiel és a Montpellier – Telekom Veszprém mérkőzések során.