Online sportfogadás: Nincs más út, hazai pályán nyernie kell a Fradinak

február 21, 2024

A Bajnokok Ligája idei nyolcaddöntői között kevés igazán nagy rangadót találunk, a második és harmadik számú európai kupasorozatban viszont kőkemény harcot folytatnak a csapatok a legjobb 16 közé kerülésért. Jönnek a visszavágók, amelyek után néhány nagynevű klub búcsúzhat a tavaszi küzdelmektől.

Az Európa Ligában a Braga kudarca a legmeglepőbb: a BL-ből kieső portugálok hazai pályán négyet kaptak az azeri Qarabagtól, így igencsak reménytelen helyzetből várják az idegenbeli meccset. Az Olympique Marseille és a Sahtar Donyeck döntetlen állásról folytatják Franciaországban, az AS Roma pedig otthon próbálja kicsikarni a továbbjutást a Feyenoord ellen. A két magyar válogatott játékost is a keretében tudó Freiburg szintén a saját közönsége előtt gyűrné le az elitligából kihulló Lens gárdáját. Az AC Milan – az oddsok alapján is – már szinte biztosan ott lesz a nyolcaddöntőben a Rennes-nek vágott hármas után.

Az Európa Konferencia Ligában minden – magyar – szem a Fradira szegeződik: a rekordbajnok jól kezdett Görögországban, ám a második félidőben egyszer sajnos kapitulált a zöld-fehér védelem… Az Üllői úton biztosan telt ház várja az Olympiakoszt, Dejan Stankovic csapatának pedig legalább egy találatra és jó védekezésre van szüksége, hogy bizakodhasson a márciusi folytatásban. A Ferencváros mérkőzése nem az egyetlen találkozó, amelyen szoros küzdelem várható: a Slovan Bratislava-Sturm Graz párosításon kívül egyik összecsapás sem lefutott még. 

Válogass a legjobb oddsok közül, majd fogadj kötésben az Európa Liga, illetve az Európa Konferencia Liga mérkőzéseire és zsebelj be akár 50%-kal megnövelt nyereményt!