Online sportfogadás: Célkeresztben a Final Four

április 24, 2024

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája legizgalmasabb időszaka még csak most következik. Megkezdődik a harc Kölnért, és szerencsére a sportág most már eljutott arra a szintre, hogy a legjobb nyolc között már nagyon nehezen lehessen megtippelni, melyik csapat szerzi majd meg a győzelmet és ezzel a továbbjutást.

A két legizgalmasabb párharcról külön is ejtsünk szót: szerda este a Kielce a Magdeburg ellen próbál meglepetést okozni, bár persze az is kérdés, hogy ebben a párosításban egyáltalán mi a papírforma. Az tény, hogy az aktuális szezonban a Magdeburg volt stabilabb, de az utóbbi hetek épp azt bizonyították, hogy a Kielce az egyenes kieséses szakaszra azért feljebb tudott kapcsolni. Ha pedig mindehhez hozzávesszük, hogy a tavalyi BL-döntő visszavágójáról van szó, minden bizonnyal nem is kell többet mondani a legjobb oddsok kedvelőinek.

A Telekom Veszprém pedig a dán Aalborg ellen bizonyíthat ebben a körben. A Veszprémiek a legutóbbi, két szezonnal ezelőtti párharcban rendkívül jól szerepeltek Stefan Madsen csapata ellen, s most is erre lenne szükség a sikerhez, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez lesz Mikkel Hansen utolsó esélye, hogy megszerezze a legfontosabb klubtrófeát, így egészen biztos, hogy az egész csapat sokszoros erővel fog küzdeni a dán klasszisért. Az izgalmak tehát garántaltak, s az is biztosnak tűnik, hogy a valódi kérdések csak jövő héten dőlnek majd el. Velünk viszont most is jól járhatsz: a Veszprém mérkőzésére négyszer 1000 forint értékű ingyenes élő fogadást kapsz, amennyiben bármilyen kézilabda mérkőzésre kötsz egy előzetes fogadást legalább 8000 forint értékben.